Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

..Ugye, kedvesként, ill maradunk, e tájon, e zöldben, e fák közt, lepkevirág közt. lombkoronák közt, itt érik lassúdon őszre nyarunk.

Nem megyünk vissza.

Itt maradunk.

Itt maradunk és jók maradunk, remete férfi és remete nője. szentek, az egymás két szeretője. "

Ni persze megint csak jellemző módon „dsidajenős”, hogy a szeszélyesen kanyargó vers-vágyálom éppen az elmúlás felidézésével zárul: „Zsongógallyak közt. angyalok közt készülünk a kedves halálra.”

Ami a társadalom egyetemes válságának megélését illeti. Dsida azt részben még expresszionista eszközökkel fejezi ki, mint például a „Bútorok" című víziószerű költeményben, részben pedig mársaját. formailag érett verstechnikájával. Válsághangulata talán a legteljesebben az 1931 -es „Harum dierum carmina" című versben mutatkozik meg. Csak egy versszakát idézem ennek a reménytelenségében is magával ragadó, s a társadalom veszélyes alternatíváit is felvillantó panaszos zsolozsmának:

„Bénán lehanyatlik a kéz. széltapogat tehetetlen: élni ma itt lehetetlen, meg kell halni ma in. halni e földi avarban, hol léptekkel, kopogókkal, lekopott rongy-lobogókkal kullog az emberi hit, a virrasztó nyomorúság piros parázs-szeme nyitva, s vörös varázs-zene szítja lángra tüzes tanait ”

Bár a harmincas években a költő anyagi helyzete bizonyos fokig konszolidálódott, jelentős erkölcsi elismerést is kapott tagja lett a marosvécsi Helikonnak, s a Pásztortűz szerkesztése után segédszerkesztője lett a Keleti Újság című magyar napilapnak, kora társadalmával való szembenállása nem szűnt meg. csak más formákat öltött. Ilyen konteksztusban méltatta legalábbis Láng Gusztáv. Dsida életművének alapos ismerője, a harmincas évek két, méltán híres hosszú versét, a változatos hexaméterekben szökdécselő „Kóborló délután kedves kutyámmal”-t (aki. jegyezzük fel. a Tinti névre hallgatott), valamint a különféle versformákban írt „Miért borultak le az angyalok Viola előtt”című verses elbeszélést. Míg a Tinti vei folytatott séták megint a természetet és az öt érzékszervvel felfogható örömöket dicsőítik, a Violának szentelt vers egyrészről rokokó idillt fest. a játékos szerelmet igenli. másrészt pedig keserűen kifakad a szegényeket sújtó társadalmi igazságtalanságellen. Azellentmondást Dsidacsodával oldja fel: mivel kedvese. Viola, villamospénzét egy koldusasszonynakadja. maga meg hazasántikál feltört lábbal, jótette előtt leborulnak az angyalok.

Dsida utolsó éveit megint halálsejtelem hatja át; ez már nem képzelt, szelíd, és így szintejóságos, hanem félelmetesen támadó, felszivárgó alattomos halál. A líra most már a sejtek üzenetét és vészjeleit közvetíti. Félelmeit Dsida olyan szuggesztív. melankolikus hangulatú versekben mondja el, mint „A sötétség verse", a „Búcsú az elítélttől", „A félelem szonettje", vagy az „Elárul, mert világít”. Ekkor kerül közel Kosztolányihoz: nemcsak a kései nagy versek szerző- 152-