Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

ezt a kéményt el kéne vinni innen, évek óta használhatatlan, most is csak a dorbézolás hangja száll ki rajta, odalent meg mit sem sejtik, hogy a szél leszakít egy gyöngyházgombot ingemről, s egyből mintha tejfölfoltok úszkálnának egy uborkalevesben, túl a városon, patakok és fűtetlen, fapadlós házak felett.

Eltökélt időváltás

Küldök három képet. Látod, a söröskorsót ugyanúgy fogom, mint annak idején, a fapadlós házban. Ugyanazt az órát hordom. Látod, negyedkettőkor iszom az andechsi szentelt nedűt, s látod, már három óra, mikor írok erre a fícujkára. Ott a harmadik képen minden korsó üres. Csak az enyém nem. Jó kortynyi van benne, annyi, mint a második képen. Azóta megnőtt a hajam. S kicseréltem óraszíjamat. Küldöm ezeket a képeket, lásd régi óraszíjamat. És a gesztenyefákat, amelyek alatt telt az idő meg le is állt.

Urhang

Bizalmas forrásból értesültem arról, hogy amikor egyik nyáron gyermekverset olvastunk a Kárpátkanyarban, a városban tizenöt új telefonvezetéket szereltek be, köztük a tiéteket is. Készüléketek éppen huszonhetedik perce néma mégis. Harminchetedszer hívlak. Ha összeadom a számjegyeket és megszorzom az eltelt percek számával, ezerháromszázhatvankilenc jön ki.

Bizalmas forrás ez is. Rájöttek, milyen számon kereshetnek. Lepecsételetlen leveleket olvasók számokkal foglalkoznak mostanság. Olvasóm, ha jelentkezik, igazán megmonthatná, ki vezette nyomra. Ő most beindítja számítógépét. Lélegzetvisszafojtva lesi az eredményt. Mondtam. Már küldi is munkába embereit. Őrt rendel készülékeink közé. Nem hittem volna, hogy űrt hallani is lehet.Harminchétezer. Már megint. Te, ezek az emberek kopácsolnak — nem hallod? —, babrálnak az Orient-Expressz vezetéken. Koppan tompán huszonhetedik ütésük. Mintha bombát helyeznének el Whyat Earp bitangjai egy híd alá, hajdan Arizonában. Pedig lemondanék minden olvasómról, ha két perc múlva, jó, legyen öt, felvehetnéd a kagylót. Elfeledném azt a gyermekverset. Csak, hogy halljam hangod.-30-