Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

lógia érte el. Persze. Freudtól az ilyen igyekezet. Marxszal ellentétben, távol állt; a világnézet fogalma iránt ő szkepszist érzett.

Freud maga is látta, hogy a marxizmus ridegen gazdasági-központú szociológiáját lélektannal kiegészítve érdekes társadalomtudományi szintézis jöhetne létre. A marxizmus sokat látszott nyújtani, de elveti az ösztönalkat tényezőjét. ami azután hiányérzettel töltötte el a kelet-középeurópai progresszió századelői gondolkodóit és forradalomelméleti referenciáik között továbbra is fontos helyen szerepelt a pszichoanalízis. A Frankfurti Iskola vezető alakjai például történelem-filozófiájuk elemének tekintették. Ez azonban absztrakt adaptáció, nincs politikai aktualitása a marxizmussal ellentétben. Ezért fogalmazza meg a kérdést Erős; k ült úrhistóriai jelenségről van szó. vagya polgári társadalom történelem-filozófiai eleméről, amely addig érvényes, amíga polgári társadalom fennáll? Válasza: a feudizmus nem a „vidám apokalipszis", tehát a Monarchia végnapjainak intellektuális bomlásterméke, hiszen a társadalmi, egzisztenciális kiszolgáltatottság ismérveit antropológiai módon „leképezte". Hozzátehetjük: pontosabban, mint a marxizmus.

Erős határozottan bizonyítani óhajtja a pszichoanalízis progresszív voltát: egyrészt arra mutat rá. hogy nem nyugati demokráciában, hanem olyan rendszerben született, ahol a társadalom az állammal szembeni autonómiát nélkülözte. másrészt arra. hogy Freud szerint ösztöneinket tekintve mindannyian egyenlőek vagyunk. Mindkét állítás árnyalatos megközelítést kíván. Erős Ferenczit is segítségül hívja, aki érezte a freudi tanok társadalmi relevanciáját. (Tulajdonképpen Ferenczi megelőzte Reichet, bár hozzá hasonló radikális álláspontot nem foglalt el.)

Az első világháború sarkította a kérdést és Freud pontosan tudta, hol áll ő az adott körülmények között. 1930-ban Arnold Zweig levelére így válaszolt: „A jelenlegi gazdasági berendezéssel kapcsolatos minden elégedetlenségem ellenére semmiképpen sem remélem, hogy a szovjetek által követett út a javuláshoz vezethet. Mindaz, ami ilyen reményeket táplálhatott volna, a szovjethatalomnak ebben az évtizedében szertefoszlott. Igv megmaradok régiv ágású liberálisnak."

Ezután érkezünk el a könyv második főrészéhez, amely a pszichoanalízis és a marxizmus viszonyát tárgyalja behatóan. Elsősorban a freudomarxizmussal foglalkozik, mint „tiinet”-tel. E fejezet sztárja természetesen a sokat vitatott szociálpszichológus. Wilhelm Reich. Erős. szerencsés módon, esettanulmánynak tekinti a freudomarxizmus kibontakozását, a baloldali mozgalmak osztálytudat-problémái szempontjából, a két világháború közötti, fasizálódó közegben. A kapcsolat meglepően régi: Adler, aki a Freud-kör egyetlen szociáldemokrata tagja volt és jól ismerte a bécsi emigráns Trockijt, már 1909-ben referátumot tartott a Pszichoanalitikus Társaságban a marxizmus pszichológiájáról. kiemelve az osztályhareelmélet párhuzamát az ösztönkielégiiléssel. Érzékletes és jól dokumentált leírást találunk továbbá Erős könyvében a szovjet hatalom korai szakaszában kialakult forradalmiságnak arról a légköréről, amelyről úgy tűnt: súlyos társadalmi problémái megoldása végett igényt tarthat a pszichoanalízisre. Mint olvashatjuk, a még hatalmon lévő Trockij Pavlovot igyekezett rábírni, hogy akadémikusi rangját latba vetve. pártolja a freudizmust. Ám ez az ..Ideológiai fantom" hamarosan a bolsevik párton belüli frakcióharcok eszköze lett és megszületett a negatív értelemben vett „freudizmus” kifejezés a kommunista terminológiában. (Az 1945 után Magyarországon ideggyógyászati hatalommá vált Tariska István professzor a Fórum hasábjain 1948- ban „A freudizmus, mint az. imperializmus házi pszichológiája" címmel írt támadó cikket. A Fórum persze Lukács György lapja volt. aki kezdettől harcosan- 138 -