Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

„du hast dich hier gut zu fühlen” pofon. Ez persze lehetetlen, ha az emigránst a társa ügyetlenül segíti. S ha a feszült helyzetbe keveredett pár csatasorba állítja a szövetségeseit, — a bennszülött család egyrészt, s az emigráns barátok a másik oldalon, — úgy elérkezünk a szigethelyzet robbanásához. így a tele indulatokkal terhelt családi helyzet segítség helyett inkább ártalmas, s ha a pár valóban rendezni akarja a viszonyát, úgy könnyebben tudja, ha kereket old. Kivándorol valamerre. Együtt. Ebben az esetben a magyar emigráns a nem-magyar partneréből is emigránst varázsol. Ausztráliában, az USA-ban, Kanadában, vagy esetleg Párizsban vagy Zürichben.

így jutunk abba a másik említett szigethelyzetbe (4b), ahol a magyar emigráns egy nem magyarral, de egyformán idegen környezetben. — azaz „sur pied d’égalité” — formál párt, vagy lép házasságra. Ekkor eltűnhet nagyon sok egyenlőtlenség. Mindkettő idegen, egyformán emigráns a közösen választott idegen országban. Senkinek sincs előnyös helyzete, egyiküknek sincs kéznél a saját családja. Egalité complette. Ebben a helyzetben egyik a másiknak tükörképe lehet. Egyformán igyekeznek beilleszkedni, elismeréshez jutni, valamire vinni a mindkettőjüknek idegen környezetben. A maguk egyforma erejéből. Egymás hasonló támogatásával. Mert nyilván ebben a helyzetben nem egyoldalúan van szükségük egymásra, mint az előbb elmondott variáns esetében. Itt nem áll fönn a „beházasodással” járó komplexum. Ebben a helyzetben nyilván ritka, hogy a magyar emigráns megelégeli a mindig és mindent jobban tudó bennszülött társát. Mert a nem magyar társa nem bennszülött, nem tud semmit nála jobban, szükségszerűen.

Mint már említettem, a kulturális vegyesházasságoknak egy igen fontos feladata a „közös nevező” keresése és használata. A nevelés, történelmi és kulturális háttér, az abból eredő életfelfogás azonban különböző, sokszor bizony nagyon távol lehet egymástól. Még egy szerencsés esetben is a kétféleség, különbözőség elvitathatatlanul szembeugró. Azonban ebben a kétféleségben egy igen fontos előny is található. A gondolkodó ember könnyebben veheti vizsgálat alá a saját beidegzett reflexeit. Könnyebben változtathatja (részben vagy, egészben) az eredetileg — talán — kritikátlanul mélyreszívott ősi axiómákat, mint például az „extra Hungáriám non est vita...”, vagy „itt élned, halnod kell!” Vagya hagyományos magyar osztályszemléletet. Másoknál talán az úrhatnám, feudális mentalitást. Attól függően ki honnan jön, az előítéletek igencsak különbözőek lehetnek. Odahaza a demokrácia iskoláját sem járhattuk meg, mert az ország csak három fél-demokratikus esztendővel rendelkezik az egész történelmében. (Szomorú vigasz, hogy vannak országok, birodalmak, ahol mégennyivel sem dicsekedhetnek.)

118-