Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

ben az emigráns ezt az adaptációs munkát nem tudja maradéktalanul megvalósítani. Mint felnőtt megőrzi a máshonnani élete múltját, tapasztalatát. nyelve akcentusát. A tőle várt alkalmazkodást félő, sosem tudja valójában megvalósítani. Emlékeit nem tudja kitörölni, s emiatt az új környezetében mindig más marad. Körülötte nem ismerik azokat a megpróbáltatásokat, élményeket, örömöket-bánatokat, ami csak másutt — nála — található. Úgy mondhatnánk, mindig más reflexei lesznek — azaz maradnak - mint a bennszülött társának. S ha nagyon erőlködne, hogy ezt palástolja, menthetetlenül nevetségessé válik. Ez a sziget-helyzet egy igazi nehéz helyzet. Ráadásul a pár egyike mindig teljesen otthon érzi magát. Mondjam-e fölényben van? Nem, mert abban a kellemetlen helyzetben található, hogy az adaptációs sziszifuszi munkához neki is segédkeznie kell. Ám ez az állandó adaptálódáshoz való segítőkéz is mindig egy fölény tulajdonképpen. Az autochton mindig mindent eleve jobban ismer, az ő saját környezetében, mindig jobban tudja, hogy mit kell és mit nem szabad tennie. Ezt nem mindig könnyű elviselni egyik részről. Másikról pedig nagyon nehéz ezt sohasem éreztetni. Mindkét fél emiatt egy állandó feszült állapotban lehet többékevésbé. Az emigráns igyekezete mindig hagy még valami kívánnivalót, s ezért egyikük sem lehet maradéktalanul megelégedve. Még akkor sem, ha erről többé nem esik szó, ha emiatt nincs már több szóváltás. Természetesen ezt nem egy manicheista megállapításának szánom, hanem egy kvalitatív helyzetképnek, amelynek kvantitatív is széles skálája van. Persze elképzelhető, hogy nem a telítettség, hanem egy belenyugvás, egy olyan egyensúly állapot alakul ki. amelyben a magán túllépni nem tudó emigránst, úgy ahogy van, a bennszülött társ elfogadja, s annak a környezete is elismeri, mégpedig olyannyira, hogy az emigráns sem maradt frusztrált véges adaptációs készsége miatt. Tehát elképzelhetjük a sikeres kimenetelt is. Ha a bennszülött szereti azexotikus és valójában mindig meglepetéseket rejtő párját, kitart mellette. S ha az emigráns elviseli azt a különbséget, ami közte és a bennszülött párja között található a szigethelyzet előnytelenségében, úgy ő is kitarthat a választása mellett. Ergo minden kiegyenlíthetetlen különbség ellenére a helyzet nem reménytelen. Ami pedig a lelki gazdagodást illeti, úgy azt gondolom, hogy az említett fölénnyel épp ellentétben, ebben a helyzetben általábam a bennszülött húzza a rövidebbet a párjához képest. Mert szükségképpen egy ilyen magyar-nemmagyar házasságban a bevándorolt gazagodik többet az adaptációs processzusa közben. A bevándorló mindet megkap az új környezetétől: ízeket, szagokat, a nyelvet, szokásokat. De hogy adhatná tovább az emigráns, amit odahagyott: a múltja darabjait, nevelését, kultúráját, kedves költőit, kedvenc ízeit, szagok szerelmét? Ez lefordíthatatlan, elmagyarázhatatlan. Az ebből eredő feszültség akkorára dagadhat, hogy megszólal a honvágy — vagy kibuggyan a- 117 -