Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

A költő valamennyi menekülési története közül csupán egy történet illeszthető bele a realizált történet-láncba: a Vájná Sándor által megírt és 1888-ban, halála után publikált följegyzése (Erdélyi Híradó, jan. 29.), egy volt huszár bajtársa elbeszélése alapján: ez a katona Szkurka János, a 10 sz. Vilmos huszárezred katonája, aki akkor már tíz éve szolgált; éppen ezért tapasztalt és begyakorlótt katona volt. így szavainak elemzése során azt a megállapítást tehettem, hogy nagvotmondás veszélye nélkül reális, szavahihető. Egyébként Otrohán Nándornak és Kővári Lászlónak is ez a véleményük róla.

Szkurka szavai szerint: júliusban négyen Segesváron maradtak, míg a huszárcsapat (így Vájná is!) Kőhalomba lett irányítva. Szkurkáék Segesvár kiürítése (júl. 28.) után Székelykeresztúrra mentek s onnan a huszársághoz csatlakozva 31.-én Fehéregyháza alá, a csatába. Ott d.u. 3 órakor harcba keveredtek a támadó ulánusokkal és így elszakadtak a zömmel menekülő huszárcsapattól. Három társa el is esett, ő maga pedig sebesült lóval a falun keresztül (mert máshol nem is tudott volna élve menekülni!) elérte annak keleti végét. Itt látta meg az úton egymagában futó jellegzetes inggalléros Petőfit, akit látásból valószínűleg ismert még Temesvárról, itt u.i. mindketten jelen voltak Bem csapatszemléjén, továbbá verseskönyve arcképéről, valamint a Segesváron róla hallottak alapján is, akit ezáltal felismert.( Petőfi Múzeum 1888 II. 21. Haller cikk 48. hasáb.) A nyeregből már látta, hogy keleti irányba, a buni út felé az országúton haladva nem mehet; mögötte mindenütt az ellenség, akik már észrevették és üldözik. Petőfi mellé érvejobboldalán lehajolt hozzá és kabátjánál megragadva, kissé emelve segítette a futásban, miközben a ló vágtázott! A költő balkezével a kengyelszíjat fogta és így futottak kb. 2 puskalövésnyit. Ismeretes, hogy Petőfi civil vászonruhában, katonaköpennyel és sapkával, valamint bőr oldaltáskával érkezett a csatába. A Szkurkával történt futásakor ezek már nem is lehettek nála, mert akkor nem tudott volna így futnia ló mellett. Szkurka látva a nyeregből, hogy az országúton már nem tud sikerrel menekülni keleti irányba, az útról lekanyarodva a Bukur patak mellett húzódó mezei útra tért. Itt oldaltámadástól a víz és a Korcsomba szakadéka miatt nem kellett tartania. Ez volt az az irány, amelyet így jelzett: „Menekedtem tehát, de nem arra, amerre a magyarok voltak és amerre a tábor menekedett.” Az iránymegjelölés a katonai térképeken teljesen egyértelműen ez az egyetlen mezei út volt, déli irányba, a Szöllőhegy nyugati lábánál! A vágtázó lóval együtti futás 2 puskalövésnyi lehetett, azaz kb. 450 m. Amikor az út egy kanyarulatához értek, a Bukur-Korcsomba összefolyástól délre kb. 200 m-re, az üldöző lovasok négyen már beérték őket kb 50 m-re. Ekkor Petőfi megállást kért és „Bocsáss, engem az Isten sem ment meg!”-sz.óval elereszti és balfelé, a hegy lankáján lévő kukoricásba futott be, mintegy 20 m-re az úttól. Szkurkától. Az időpont ekkor 3 ó.- 40 -