Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

A könyvben — ha nem is hemzsegnek, nem is nyüzsögnek, de — bizony gyakoriak a tévedések, elírások, tényekkel igazolható, a valóságnak meg nem felelő állítások. Ezzel szemben az is igaz, hogy a szerző már az előszó előtt „kimosakszik”: emlékezetből, (érthető okokból) jegyzetek nélkül írta könyvét, így az csak annyira lehet pontos, hiteles, amennyire a körülmények megengedik.

Minden emigrációban élő magyarnak el kellene olvasnia ezt a könyvet, bármilyen politikai beállítottságú is legyen. Kétséget kizáróan bebizonyítja Pacepa naplója, hogy a román kommunista párt „függetlensége” Moszkvától nem más, mint kelepce a jóhiszemű, jóindulatúan naiv, békevágyó nyugatiak számára.

Ceausescu okos, ravasz, kegyetlen és irgalmatlan zsarnok, aki „öld meg”-et parancsol munkatárs, barát, rokon, segítőtárs eltüntetésére, ugyanúgy, mint ellenségei kiirtására.

És ki az ellenség? Cartertől Kádárig mindenki, aki megalomániás világuralmának akarva, vagy akaratlanul kerékkötője. Egyébként a román pártvezető nemes egyszerűséggel lépten nyomon le „büdös zsidózza” Kádárt, ugyanúgy mint Cartert.

Egyik leghűbb csatlósa, legszorgalmasabb hóhérsegédje Pacepa vezérőrnagy, aki a Cézárnak kijáró hódolattal és alázattal hajt végre minden gálád utasítást csaknem harminc éven át.

Nekünk, magyaroknak különösen megrázó azokat a részeket olvasnunk, amelyek az erdélyi magyarság, a romániai kisebbségek, a vezető emberek és a tömegek áldatlan sorsával foglalkoznak.

Egy külön fejezet számol be Nagy Imre sorsáról. A könyv szerint Nagy Imrét a szovjet kormány parancsára Ceausescuék csalták el a jugoszláv követségről és becsületszavukkal biztosították személyes szabadságát Romániában. Nagy Imre, aki nagyon jól ismerte Ceausescut még Moszkvából, abból az időből, mikor a későbbi román államvezető katonai népbiztosi és politikai agitátori kiképzésen volt, hitt neki, lépre ment.

Nagy Imréta „km 12" nevű („Tizenkét kilométer") titkos erdei erődítményben (Bukaresttől 12 km-re, innen a név) tartották fogva és a könyv szerint:

„1956 novemberében került (Nagy Imre) ide és több mint egy éven át állandóan egy csomó szovjet tiszt vallatta. Éjjel, nappal folytak megállás nélkül a kihallgatások. A szovjet tisztek megparancsolták, hogy az épületet ne fűtsük (mondja a titkos szolgálat akkori házőrzője Pacepának) és azon a télen, itt, az erdő közepén olyan hideg volt, mint egy jégszekrényben. Amikor a szovjet kihallgatónak tetszett Nagy Imre válasza, adtak neki egy meleg takarót, vagy egy mellényt. Ha nem tetszett nekik a miniszterelnök válasza, elvették a takarót, a mellényt megint. Ugyanúgy tettek az étellel is. Gyilkos hideg volt az a tél! A szovjet tiszteknek volt vastag, meleg szörmebundájuk, de nekünk nem...”

Leírja, hogy az 1956-os esztendő nyarán a román titkosszolgálat, hogy árasztotta el Magyarországot sokszáz román kommunista kémmel moszkvai parancsra, akik nyugati turistáknak és üzletembereknek álcázva beférkőztek az egyetemi hallgatók közé, az elégedetlen magyar munkásság soraiba, az értelmiségi csoportokba és minden gyanús személyről, minden feltűnő eseményről értesítették Moszkvát a budapesti román követségen át. Ott a követségen székelt Einhorn Vilmos, a román kémhálózat vezetője, aki Andropovnak közvetlenül jelentette amit több száz román kémjétől megtudott.

A budapesti román követség Bukaresten át napi 24 órás összeköttetésben volt Moszkvával és „egész nap neveket sugároztak”. A szeptemberi intellektuális megmozdulásokban résztvevők neveit, a legradikálisabb egyetemisták név- 157 -