Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

egyetem valamelyik fiókvállalatánál, Magyarországon is sok a kallódó tehetség és a sikeres ember. Hogy valaki tragédiát avagy kutyakomédiát keres az életben nem feltétlenül attól függ, hogy a szocializmus nevű államkapitalizmusban vagy a kapitalizmus nevű jóléti közvagyonban (commonwealth) él. Ferdinandy a nyugati magyar Remenyik Zsigmond, mint ahogyan Horváth Eleméra nyugati magyar Szabó Lőrinc.

Ferdinandynál az élet tragikus látása nem Párizsban és nem Puerto Ricóban kezdődik, hanem Budapest ostroma alatt s amikor nagybeteg édesapját látogatja a kórházban, aki teljesen béna. Hogy ezzel a lélektani beprogramozottsággal elsősorban tragédiát lát mindenütt, teljesen érthető. A kérdés inkább ez: mit írt volna Ferdinandy odahaza, ha az utóbbi 32 évet nem nyugaton, hanem Magyarországon tölti? Alkalmasint tragédiák és melodrámák hulottak volna tollából, mint a tavaszi záporeső, s valószínűleg minden szordinósra fogott és mollban komponált siráma mögött ott ülne egy valódi élet a maga nagyon is valós sors-tragédiáival. Hogy ez milyen hivatalosan engedélyezett sikerekhez, azaz államilag dotált kiadásokhoz vezetett volna, így ma lehetetlen kikalkulálni; a valószínű azonban az, hogy szívós kitartással és a tragikum más-más vetületű felvillantásaival előbb-utóbb elérte volna a Magvető nyomdafestékét.

A kinti kritikus tehát ne keressen hazai révbeevezésben árulást 1956 szelleme ellen s ne vesse Ferdinandy szemére, hogy „bezzeg azt, aki szidja vagy negatívan siratja a nyugatot, azt otthon kiadják”, mert otthon is van tragikus irodalom, mint ahogy van revü-humor és gúnyfilm is.

Ferdinandy prózája irodalom-pszichológiai és tipológiai jelenség; hagyjuk a politizálást a jövő század közepére. Ferdinandy nem Amerikába jött 56-67-ben, hanem Franciaországba, s ott is nősült meg először, gyermekei francia anyanyelvűek. Angolul sosem tanult meg. Mint francia illetőségű irodalomtanár került ki Puerto Ricóba, ahová az amerikaiak, s így az amerikai magyarok is, nyaralni mennek — télen. Puerto Rico mindenképpen rendhagyó hely. Nem állama az USA-nak, de protektorátusa, bennszülöttei amerikai állampolgárok, bár spanyol anyanyelvűek. Az egyetemnek több fakultása van, Ferdinandy itt sem a központba, hanem perifériáiról perifériára került. Amerikában élt, de mégsem. Egyetemi tanárként, de mégsem. És valóban találkozott „lerobbant mammutokkal”, magyarral, szlovákkal, feketével; és még csak szomorú se legyen? Amikor már a gyermekkora is erre programozta be a tudatát? Bőre alatt Remenyik Zsigmond szordinós pán-pesszimizmusa lüktet; újra házasodik és most már anyanyelvi szinten beszél spanyolul is a francia mellett.

Ferdinandy „szerecsensége”, szerencsénkre, ál-szerecsenség. Valódi magyar Remenyik-tanítvánnyal állunk itt szemben, olyannal, aki át szeretné adni fájdalmai nagyrészét olvasóinak s ezt a sokkírozás ellenpontos fogalmazási módszerével igyekszik megvalósítani. Sok helyütt érdekes, meglepő hatásokkal, azaz sikeresen. És sok helyütt laposan, rutinosan csinálja, gyártja-őrölgeti a kötelező szomorúságot, melankolikusan turkál eleven holtak és konkrét holtak mammut-temetőiben, s mert alap-létfelfogása a spleen, idegennek, azaz,,négernek-szerecsennek” érzi magát. Ébben is Horváth Elemérre emlékeztet, akinek egyik verseskötete az Egy fehér néger vallomásai címet viseli.

Ferdinandyt, az írót, most az a házifeladat várja, hogy végre-valahára igazi borzalmat mutasson be igazi világból. Teszem azt: menne el Erdélybe s írná meg, alapos kutatás után, miért lett Szabédi öngyilkos, József Attila-i módon, vonat kerekei alá feküdve? Menne el Bukarestbe s írná meg — már Magyaror- 155 -