Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

A repülőn írott versek mellé azért odasorakoznak a földön fogantak is. A légiutak távolából életközeibe került költő meglátja a bomlást, az igazságtalanságot — felismeri a bomlasztókat és állást foglal az igazság mellett. A „Szálloda a tónál” talán a „kimondhatatlan tér” felé tárja ablakát, ahol feltűnnek

„... a masírozó

béke-tömegek. Halandzsa. Természetesen az iparizált nemzetek aztán a harmadik világ országai, és végül a szocialista tömb.

Menjetek mindenfelé. Picasso galambja az, ami ma szálldos.

Nem számit a verejték, nem számít az éhség, nem számít, hogy ráfos a menetelők fejére. Csak rá, loccs.

A szerencsések túlélik, és ez a tavasz nem a halálos. "

De távol családtól, otthontól a puhány punk-frizurások láttán érzi, hogy az egyoldalú béke bégetés éppen az ellenző véglethez taszíthatja ezt a nemzedéket s a toronyban már tizenegy után nem üt többé a „kétszázéves óra” és kitárul a látomás:

.......... Európa szívében,

szállodámban a tónál, harmadik hónapja iszonyodva a lehetetlent, gong-ütést, földrengést, tájfunt, a hidat, amint összeroppan és a folyóba hullik, az Operaházat füstben, a sok ezer celzius fokban hömpölygő epicentrumot, ahogy fölszippantja a várost. ”

Zürich és a „FENYVES A HEGYOLDALON” azonban csak átmenet, fel-felbukkanó idillel, „bukfencet hányva a tavasznak”. A költő kész a változásra:

aki ma énekre kél, hangjából cikázó fecske, veréb, rigó, cinke a szél hátán repül keletre. "

A következő idézett vers már indonéziai intermezzo, ahol egyre erősebben csendülnek fel a társadalmi felelősség akkordjai — korunk megoldatlan problémáival kapcsolatos állásfoglalás már természetesen kiállás:

Lement a Nap. A tenger mentén gőzölgő hegyek, a fény ficánkol, szakállas, szandálos menet.

És Krisztus izzad, szájából barnán száll a pára.

Adjatok helyet. ”- 144-