Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

A kötet több szempontból is érdekes, sőt tanulságos olvasmány, noha -mi nyugatiak- talán nem fogjuk föl minden részletében, minden árnyalatában a mondottakat, hiszen a szereplőktől messze vagyunk, s nem tudunk annyira ,,a sorok mögött” olvasni, mint otthon élő honfitársaink.

Az első „sík” maguk az események: 1957 tavaszán, a Forradalom leverését követő dermedtségben, a föloszlatott írószövetség funkciójának átvételére Irodalmi Tanács alakul — Bölöni György vezetésével. Ugyanő kap megbízást Kádár Jánostól egy „értelmiségi réteglap” alapítására azzal a jelszóval, hogy „még csak véletlenül se hasonlítson a régi Irodalmi Újságra”, s a „nagytakarítást a fejekben”-elv alapján.

Nem könnyű feladat ez, hiszen az írók egy része börönben ült (az íróperek egész 1959-ig folynak!), másrésze Nyugatra távozott, megint más része csökönyös hallgatásba merül. Az így keletkezett vákuumba kis akarnokok fúrják be magukat. Bölöni Györgynek —jobb híján — ezekkel kell létrehoznia az újságot, ami persze csak többé-kevésbé sikerül. Ebből az időből származik Németh László híres mondása, hogy „Ez bizony se élet, se irodalom", amiből az immár büszkén vállalt „ÉS” elnevezés alakul ki.

Később, Szabolcsi Miklós főszerkesztőségével, elkezdődik a „hallgató írók” megnyerési manővere, ami szintén nem megy könnyen. Négy-öt év is beletelik, amíg kötélnek állnak. Lassan-lassan azonban sikerül majd mindenkit beterelni a közös karámba. (Ennek a folyamatnak egyik szégyenletes állomása a Tamási Áronra rákényszerített önkritika!) De a „karám” — éppen a komoly írók bentlétével! — kezd évről-évre szőkébbnek bizonyulni. Mindig újabbak és újabbak akadnak, akik -beleunva a „forrókása" kerülgetésébe- meg-és ki akarják mondani a véleményüket — nemcsak az irodalom helyzetét, de a közállapotokat illetően is!

Az igazi problémák felülvetésének értékében és arányában! — megugrik az eladott ujságpéldányok száma is (egyes, „rázós” viták esetében eléri a 70 ezret!), jelezve, hogy az olvasók az igazságra éhesek. S ezzel tulajdonképpen be is zárul a kör, elérünk ahhoz a ponthoz amikor az újság az értelmiségiek „rossz közérzetét igazolja vissza”, vagyis akarva-akaratlan az 56-os irodalmi Újság nyomdokaiba lép.

Másik érdekessége a könyvnek a vitatémák alakulása, fölépítése, illetve manipulálása, amivel már szakmai berkekbe (egy kommunista lapszerkesztőség munkájába) is betekintést nyerünk.

De miről „szólnak” ezek a viták? A kronológia betartása nélkül, inkább fontossági sorrendbe szedve: nemzetiségi kérdés és a nemzeti öntudat mibenléte (elgondolkoztató eszmeváltás alakul ki Illyés Gyula és Jovánovics Miklós közt) ebbe a nyugatról hazamenekült Nagy Kázmér is beleszól (ésszerűtlen gazdálkodás (Bertha Bulcsu: Kesudio cikke nyomán), a hazai találmányok elherdálása, ifjúság nevelése, fiatal írók helyzete, társadalmi devanciák (alkoholizmus, kábítószer. öngyilkosság) stb. - de rejtetten mindig a szólás- és sajtószabadság kérdését is feszegetik; már amennyire a pillanatnyi helyzet megengedi... Ez utóbbi érleli meg azt a fölismerést, hogy „az Élet és Irodalom története Aczél elvtárs elégedetlenségeinek története.”

Fontos—és nagyon aktuális — törekvésa,, humán kalodából való kitörés” kísérlete. Egy-egy vitás témánál — az írókon kívül — a tudósok véleményét is kikérik, el akarva boronálni a két nagy szellemi irányzat művelői közt az ellentéteket.- 130-