Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
A szerkesztőség, persze, manipulálja a vitákat. Egyes, indító cikkeket eleve „biztosítással” ad nyomdába, vagyis csak akkor, megszülettek már a rá megfelelő (vonalas!) magyarázatok, válaszok is. Ami pedig a vitazáró konklúziót illeti, a „másként nyomatékosítani a következtetéseket” — elvet gyakorolják. A viták hangvétele nem mindig higgadt. Előfordulnak személyeskedő, krakélerkedő hozzászólások is, amit azonban (okosan!) nem bélyegeznek elvetendőknek, mert csak növelik az izgalmat, a feszültséget, „..„miért ne fejezhetné ki sarkítottan bárki is a nézetét?” — teszi föl a kérdést a szerző, s mindjárt válaszol is rá: „De — ezt aláhúzom — éles, ám nem nyegle hangnemről beszélek, és nézetekről, nem pedig mellébeszélésről. Egy szó, mint száz: hagyjuk abba a sápítózást és a nyugtatgatást, a szavak helyett a gondolatokra figyeljünk." Szellemes ötlete Zöldinek egy képzelt sajtóvita (vita-paródia) fölvázolása is az alábbi, valóban létező személyek nevében (és engedelmével): Gosztonyi Péter, berni történész; Kéri Kálmán, vezérkari ezredes; E. Fehér Pál, Kunszabó Ferenc, Dr. Szent-Györgyi Albert, Bata Imre, Juhász Gyula, Wisinger Iván, Boldizsár Iván, Somlyó György. Hubay Miklós stb. Jellemző (persze, kiélezett) példa ez arra, hogyan szokott — a különböző alkatú, képzettségű, érdeklődésű — hozzászólók kezén („bábák közt”) elveszni az a bizonyos „gyermek”... Zöldi László rutinos újságíró (az ÉS egyik szerkesztője, belső munkatársa). Ügyesen lavíroz az „ideológiai követelmények" Szküllája saz olvasók igényének Kharübdisze között. Mindig élvezetes, fordulatos, amit ír, s — noha sohasem téveszti szem elől a „mércét” (Vidáman „ellenforradalmározik” még 87-ben is, s ironikusan bele-bele csip a disszidensekbe), nem tudja megakadályozni, hogy az olvasó itt-ott a kulisszák mögé ne lásson, s föl ne fedezze az árulkodó „lólábakat”. De éppen ez teszi a könyvet intellektuális csemegévé! Végül: csak sajnálni lehet, hogy nyugati magyar sajtóorgánumaink történetéről (egyáltalán: a nyugati magyar sajtó történetéről!) nem készülnek ilyen alapos, részletekbe menő összefoglalások. Ha ezeket nem csináljuk mi meg, félő, hogy a hazai illetékesek fognak majd egy napon „interpretálni” bennünket, amiben nem lesz sok köszönet! Saárv Éva Kincses Kolozsvár Válogatta és szerkesztette Bálint István János, Magvető, Budapest, 1987. Az új, háromkötetes Erdély történeté-ről lehet polemizálni, mert az, mint minden történelemkönyv, a történelem egy interpretációját nyújtja. De nehéz vitába szállni Kolozsvár történetéről a Bálint István János gyűjtésében és gondozásában megjelent antológiával kapcsolatosan.- 131 -
