Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
De nemcsak arról van szó, hogy a múltat be kell vallani. Miközben a homlokkal tört réseken át zuhog majd ránk fél évszázad mostanáig befalazott történelme — mert ezt az áradatot szabadítjuk magunkra a nyilvánosság korszakának nyitányával —, nem fürödhetünk benne boldog megnyugvással, és nem is fulladhatunk bele. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll, tolakszik ide a patetikus mondat. Előttünk és nem mögöttünk. Ha ledőlnek a hazugság és a hallgatás tornyai, még csak azután következik a feladat: egy életerős és demokratikus nemzet épületét emelni a romokon. A magyar nép 1956. gerinctörő veresége után hanyatt-homlok kimenekült nemzeti és politikai öntudatából. És azóta csak az alázatban, az önmérsékletben és a felejtésben gyakorolta magát. Voltak évek, amikor hihető volt még az is, hogy ezel jó vásárt csapott: önbecsülését, melyről lemondott, beválthatta rántott húsra, csővázas fotelre, hétvégi telekre, Trabantra. Ma már, mert az árfolyamok változnak, ennyit sem kap érte, és széles körökben terjed a vélekedés, hogy ez a vásár rossz vásár volt. És nyomában ott jár a tehetetlenség, a távlattalanság és a kiszolgáltatottság ugyancsak rohamosan terjedő érzése. Semmit nem kezdett el az, aki ma a nemzeti megújulásnál kevesebbet kezdeményez. A magyar népnek önbizalmat és a nyugodt előretekintés bátorságát adni, ennél ma nincs fontosabb. Nem azért, hogy végül majd kikelhessenek a nagymagyarság ma még taktikusan dugdosott magjai, és nem is azért, mert a nép és a nemzet ügye előbbrevaló a demokráciánál, mint az gyakran tételeződik a Magyar Demokrata Fórum felé sújtó vádakban. Hanem azért, mert a démosz, amelynek uralma a demokrácia, ebben a teremben és ebben az országban a magyar népet jelenti. Amiből az is egyenesen következik, hogy a magyar demokrácia útját nem egyik vagy másik értelmiségi csoport politikai programja, hanem a politikai nyilvánosság fórumain megszólaló nép fogja kijelölni. A nyilvánosság dolga nem az, hogy imitálja, helyettesítse ezt a folyamatot, hanem az, hogy előkészítse, ösztönözze nagyszabású alternatívák elé állítsa, és aztán kövesse, értelmezze, képviselje, tisztítsa a megújulás folyamatát, léptesse életbe az európai politikai kultúra és vitakultúra normáit, tanítsa meg az önmagukhoz való hűségre és ellenfeleik tiszteletére a különböző politikai irányzatok képviselőit. Helyezze el a történelmi múzeum egyik vitrinjében azt a legrosszabb bolsevik hagyományokat folytató politikai attitűdöt, mely szerint aki különbözik tőlem, az vesztemre tör, miközben persze a progressziót is megtagadja. Ezt már jó volna elfelejteni. Mindehhez először is lapok kellenek. A Hitel, és még sok új lap. Nincs rá pénz, mondja időnként az efféle követelésekre egy-egy államhivatalnok. Ugyan már! Először is nem a mostani lapok melleti kellenek újak, hanem helyettük. Pénz az ablakban. Egy olyan nyilvánosság- 109 -
