Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
gyűlölet-rendszer szükségszerűen felerősödött. Az utódállamok kormányzatai — maguk is érezvén a rendezés igazságtalan voltát — kénytelenek voltak fokozni ezt a gyűlöletet. Kétségtelenül voltak jóhiszemű hangok is, de ezeket elnyomták a soviniszta kiáltások. A sarokba szorított és kétségbeesett magyarság irredenta kényszerpályája még fokozta ezt a gyűlöletet. Minden utódállam igyekezett megideologizálni a területszerzéseket és a magyar lakosság elcsatolását. A gyűlöletet tovább növelték a bécsi döntések. Holott — első rátekintésre — ezek a döntések az etnikai rendezés elvét figyelembe véve sokkal igazságosabbak a trianoninál. De nem jelentettek megoldást, s nemcsak azért, mert fasiszta döntőbíráskodás eredményei voltak, hanem azért sem, mert a Kárpát-medence többi népe számára újabb sérelmek forrásai lettek. Bármerre tologatnók a trianoni „sárkányfog-vetemény” határokat, mindenképp igaz és jogos érdekeket sértenénk. Mit tegyünk? Ezeket a határokat átjárhatóvá kell tenni, és be kell látni, egyetlen megoldás lehetséges: közösen a térség népeivel megpróbálni egy nagyobb, tágasabb középeurópai hazát kialakítani. Pillanatok alatt beugrottak a kisantant-reflexek, ha a magyarság megmozdult. 1956-ban csehszlovák hadosztályokat összpontosítottak a határra, a román kormány felajánlotta katonai erejét a forradalom leverésére, Titóék pedig dicstelen és kétkulacsos szerepet játszottak a forradalommal és a Nagy Imre kormánnyal szemben. Aztán 1968-ban a csehszlovák határt magyar katonák is átlépték — hívatlanul. Amit nem győzünk azóta sem eléggé elítélni. Valahányszor igazságunkat kezdtük feszegetni, mindig rosszabb helyzetbe kerültünk. Mit tehetünk? A helyzet nagyon súlyos. Jugoszláviában viszonylag tisztességes a nemzetiségi politika. Romániában és Szlovákiában viszont a magyarság létét fenyegető egyre erőszakosabb intézkedések követik sorra egymást. A magyar kormányzat negyven évig nem akart tudomást venni a határainkon túl élő kisebbségi magyarság sorsáról, elaltatta lelkiismeretét egy virtuális proletárinternacionalizmus és a lenini nemzetiségi politika paravánja mögé bújva. Csak az utóbbi években kezdett — főként az ellenzék és a közvélemény nyomására — foglalkozni az erdélyi problémákkal, és engedett némi sajtó nyilvánosságot. Timeo Danaos et dona ferentés — vajon nem a gazdasági bajokról kívánják a közvélemény figyelmét másfele terelni, mint tették azt a román és szlovák vezetők korábban? E téren a magyar kormányzat egyetlen következetes és tisztességes tettet tud felmutatni: saját korlátain belül példamutatóan bánt a magyarországi nemzetiségekkel bár demokráciát nekik sem adott.- 103 -
