Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
A fő bajt abban látom, hogy hatvanhét év alatt a trianoni tragédiából csak a magyarok elvesztését láttuk, és nem ejtettünk szót ugyanolyan súllyal arról, hogy elvesztettük a velünk ezer éve szimbiózisban élő horvátokat, szerbeket, szlovákokat, a több száz éve velünk élő románokat, németeket ruszinokat is. Őbennük sem tudatosult, hogy nemcsak mi vagyunk vesztesek, ők is elvesztettek minket. A Kárpát-medence népei egymásra hatva, gyakran egymásba olvadva, ugyanakkor kultúrájukat megőrizve, fejlesztve, gazdagítva és átadva élték sokszínű életüket, közös gazdasági és állami egymásrautaltságban. Népeink történelme, életmódja, szokásrendje, erkölcse, de génjei is át meg átszövik egymást. Ennek felismerése helyett sérelmi eszkaláció kezdődött, s az egykori közös hazát szögesdrótokkal darabolták fel. Bár minden nemzetben voltak, akik a közös érdekeket felismerték, de hangjukra mások nem figyeltek. Nincs más lehetőség, mint előkészíteni az új, egymás megbecsülésén alapuló, egymás érdekeit figyelembe vevő tágabb hazát, a középeurópai integrációt. A mai magyar és középeurópai valóságot látva bármily reménytelennek tűnik, el kell kezdeni ezt a sziszifuszi munkát. Ránk vár a kezdeményezés — nemcsak geometriai középponti helyünk miatt, hanem azért is, mert nekünk a legfontosabb. Bármennyire paradoxon: nekünk magyaroknak kell megkedveltetnünk magunkat a többi néppel. El kell oszlatnunk a sok évtizedes, megkövesedett gyanakvásokat, szorongásokat, az ezekből eredő félelmeket. Akkor visszaszorul a gyűlölet. Ne kultúrfölényről, magasabbrendűségről, történelmi előjogokról beszéljünk, hanem tegyük vonzóvá magunkat szomszédaink előtt. Ehhez vonzó és gazdag életet kell Magyarországon teremteni — mindenekelőtt demokráciát és élő közösségeket. Meg kell ismertetnünk és meg kell szerettetnünk magunkat a többi néppel, és meg kell őket ismernünk. A nemzetek elkülönülését és ugyanakkor karakterük megtartását a nyelv okozza, amely nemcsak kommunikációs eszköz, de puha bölcső és vasrácsos ketrec is egyben. Sokat kell tennünk azért, hogy a nyelvi különbözések ne elkülönülést, hanem színességet jelentsenek. Sok magyart kellene küldeni a középeurópai országokba vándorútra, tanulni, és még több középeurópait kellene, akár egyoldalú és jelentős anyagi áldozatokkal magyar iskolákba és egyetemekre hívni. Sok-sok Petru Grozát, Országh Pált, Emil Boleslav Lukavcot kellene „reinkarnálnunk”: ők kiválóan ismerték és szerették a magyar kultúrát is, és jó fiai voltak hazájuknak.- 104-
