Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

nemzedék alatt pontosan ugyanaz lehet, minta nyelvefosztott iskolázásé. A szemünk láttára írja át a gyermekeink tudatát egy idegen kéz, és nekünk szavunk sincs hozzá. A szemünk láttára teszik a gyermekeink vállára apáik elkövetett és el sem követett bűneit egy bizonyos progresszió nevében és a nép ártatlan gyermeke mire felnő megtanulja titkolgatni magyar voltát.

Most nem az értelmiségről beszélek, a magas kultúráról és még csak nem is a médiák zavaros, híg kozmopolitizmusáról, hanem a népről, a magyar népről, amelyet megóvnak attól, hogy túlságosan magyarnak érezze magát.

Kérdezem: nem halad ez a társadalom egy szörnyű kettéhasadás felé, amilyen kettéhasadás már volt a történelemben, amikor egy szellemében s vérében is idegen arisztokrácia pöffeszkedett egy szegény és szegénysége miatt szükségképpen visszamaradott népi tömegen? Nincsen semmi jele annak, hogy ez a magyar társadalom újra egy ilyen kettéhasadás felé tántorog, amennyiben kialakul egy világ felé forduló, s részben kozmopolita, idegen szellemű, haszonélvező rétege és ez alatt a mindennapi gondokkal küzdő, a maga levében fővő, a világtól szükségképpen elmaradó tömeggel, néppel, nevezzük úgy ahogy akarjuk. Én látom ennek a jeleit és mert látom mondom is.

Ezen az úton is el lehet jutni a nemzet sírjához. Ez esetben nem szűnik meg a magyarság, nem hal ki, csak olymértékben átalakul, hogy azt már nem lehet nemzetnek nevezni, valamilyen új kifejezést kell rá kitalálni. Ezen az úton pincérnemzet leszünk. Pincérnek lenni nagyon tisztességes foglalkozás. Senkit sem akarok megbántani, nagyon sok pincér ismerősöm és kedves emberem van, de egy nemzet azért mégsem süllyedhet a saját hazájában pincérstátuszba.

Mi tehát az egyenlege, s mivel kell szembenéznie a sötéten látásán megedzett magyar tekintetnek? Egy meghatározó jelentőségű nemzettest kivéreztetésével, elhalásával és beolvadásával az államhatárokon kívül és ezzel párhuzamosan, de nem azonos ütemben a nemzet meghasonlásával, kettészakadásával és lezüllésel párosult átalakulásával belföldön.

Ebből a két elemből áll össze az a nemzeti katasztrófa, amelynek elhárításával a legjobb erőknek össze kell szerveződniök a legszélesebbekkel.

Az anti-katasztrófa programnak az alapelvei a céljából adódnak. Azz anti-katasztrófa programnak, minthogy a nemzet végső lesüllyedésének a meggátlása a célja, fenntartás és mellékzöngék nélkül kell magyarnak, egész magyarságra tekintőnek és népinek, egész népre tekintőnek lennie. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen vállaltan és hangsúlyozottan nép-nemzeti programot csak szerény mértékben is elkezdhessük, először a saját lelkűnkben kell rendet teremtenünk. A lelkünk sérült, mert-9 -