Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
BORSZÉKY GYÖRGY* Ahogy a köztársasági Nagy Györgyöt láttam — Emlékezés apámra, a magyar köztársaság úttörőjére — Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. (Ady Endre: Fölszállott a páva) Valamelyik legutóbbi repülőutamon történt. A gép a magasban először hullámzott, azután rázkódott, végül hirtelen esni kezdett. Nem sokat. Talán ötven-száz métert, utána visszaemelkedett. A pilóta rideg, tárgyilagos hangon közölte, viharzónán megyünk keresztül. Az ebéd tálalását abbahagyták, az utasok a villával amúgysem találták volna el a szájukat. A' biztonsági öveket már percekkel korábban be kellett kapcsolni. Ilyenkor sokminden megfordul az utas fejében. Nekem azok a teendők, amelyeket elmulasztottam. Voltak bőven. Valahogy sohasem volt időm felkészülni a nagy útra, ahonnan nincs visszatérés. És akkor belémnyilallt legbűnösebb mulasztásom. Hagytam, hogy apám emlékét belepje a por. Apámról minden emlékem, míg négyévesről tizenegyre nőttem, mélyen belémvésődött. Akkor még nem tudtam, mennyire szerettük egymást, ma már tudom. Együtt vallottunk igent és együtt mondtunk nemet. Ha ő szeretett valamit, azt én is szerettem, ha én kedveltem valakit, azt ő is kedvébe fogadta. Ha egyikünk néha mégis türelmetlen volt, az mindig én voltam, most több, mint hatvan év távlatából, kérem bocsánatát. Első emlékem, olyan négy éves lehettem, nevelőnőt kerített mellém, nem németet, de franciát. Úgy hívták, hogy Marie Louise, mint Frankhon csalfa királynőjét, de gondolom a hasonlóság ezzel végétért. Valahonnan Lyon környékéről származott, ki tudja, hogyan került hozzánk? Valószínű, mikor kitört a háború, az országban rekedt, apám utóbb védőszárnya alá vette. Oktatgatott nemcsak franciára, rémlik, néha Dantont is emlegette, közben cseppről cseppre oltotta belém, szabadság nélkül az élet mit sem ér. Bámulhatta őt az utca népe, hosszú ruhája söpörte a járdát, úgy szidta a német ,,boche”-okat. Persze mindig csak franciául. Apám arcán láttam a mosolyt. Emlékszem nagy sétáinkra is Buda lankásabb útjain. Hiába lassította járását apám, nehéz volt lépést tartanom a szépszál férfivel. De később, amikor megálltunk, kezdetüket vették a mesék. Nem Piroska és a farkas, nem is Hüvelyk Matyi. Pótolták őket a mezítlábasok Rákóczi seregében, * írói név. A szerző Nagy György (1879-1923) Kanadában élő fia.
