Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-06-01 / 22. szám
alapján csoportosulnak. A maradandóság nem a gránit, vagy az acél időtállásának az életciklusában nyilvánul meg, hanem az emberi átélés teljességében. Bencze mondanivalója: világunk több kell, hogy legyen mint az acélba és a betonba vetett hit. A háború nem sorsszerűség, hanem új megismeréseink alkalmazásainak egyoldalú feltorlódása. A meglevő világ félelmetessége, megtett utain végzetszerű felfogásának a következménye. Bencze, képeinek szabad képzettársításaival egy új összegezés lehetőségének „játszani is engedd” hangulatával, az emberi lélek messziről jövő bizalmát fejezi ki. A népmesék világát a gépmesék világa váltotta fel. A hétmérföldes csizma, a griffmadár és a vasgyúró a (szegény) ember legkisebb fiának minden kívánságát teljesíti. Mai vizuális ismereteinket közvetve, vagy közvetlenül a gép határozza meg. Akinek nincs gépkocsija az ma már nem is mehet „majálisra”. A festékanyag pigmentumai, a fák leveleinek színeváltozása és az ózonréteg összetétele másképpen törik a fényt mint annak idején a Fiji szigetek lombozatai. A gépek és a gépeket gyártó és a gépeket fenntartó gépek jelenléte az egysejlüeknek az ideális körülmények közötti járványszerű szaporodását idézi. Meglevő vizuális világunk a gép teremtette világ. Ez a világ nem az alkalmazkodáson hanem a szembehelyezkedésen alapszik, mert a gép funkciója a külső erők legyőzése. Erő-erőszak-hatalom-hatalmaskodás. (Nagyhatalom) A gépek világának látképe csak az emberi cél szempontjából egységes, a célba vetett bizalom hiányában a gépek látképe vidám parkká válik, mert a részletek és a lényeg a cél mellőzésével egybeolvad. A világ hatalom-központú látomása a hatalomnak új emberi értékekkel való behelyettesítésével látvánnyá válik. Bencze kétségbe vonja a gépek értékrendszerének a felsőbbrendűségét és visszahelyezi a gépet oda ahova tartozik. Olyan síkra emelkedik ahol a „megmunkált” anyag egyenértékű a „hasznavehetetlennel”. A legbonyolultabb eljárásokkal előállított alkatrész kozmikus összefüggésben van szabadon csapongó elképzeléseinkkel, valamint a hulladéknak számító vasforgács látványos tekervényeivel. A fa nyakában fennakadt ág ugyanazokat a törvényszerűségeket követi mint a katedrálisok bordázatai, vagy az olimpiai stadion fenntartó oszlopai. A gép valósága nem az egyedüli valóság, hanem a lehető valóságok egyike. A gépek egy bizonyos fokon megvalósították az óhajtott rendet és biztonságot, de ugyanakkor még nagyobb zűrzavart és bizonytalanságot teremtettek. A gépek egyoldalú értékrendszere feltorlaszolja azo- 104-
