Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

De legjobban a bimbó vonz, mikor még ki se festett, kemény és fel kell nyitni. Elnézem: így a legszebb. Bolyhok takarják szirmait, a porzót meg a pártát. Van pasztelrózsaszín, piros, bíborvörös meg skárlát.

így élek: gavallér vagyok, nőcsábász és svihák.

Szűz dísznövényeket hozok magam mellé az ágyra. Kinyújtott, hosszú combjaik mint két liliom szára és köztük én, a kardvirág.

MICHELANGELO

Szonett

Giovanni da Pistoiához

A kizsigerelő, nehéz munkában golyvám támadt, akár a kutak poshadt vizeitől a lombárd parasztoknak meg macskáknak: tenyészik a szakállam

s az ég felé nő; felsebez az állvány; mellem, mint hogyha hárpiáé volna; szemembe festék csöpög s a kápolna padlóján ezerszínű tavat táplál;

ágyékom csüggedten ragad hasamra; tarkóm iga, kútgémnél nehezebb; semmi sem megy, nem jutok magasabbra

a bőr feszül és hámlik kezemen; hátam csomós; szeretnék elrohanni s mint görbe íjj, csak fekszem mereven.

Jöjj és segíts, Giovanni. Becsületemnek vége. Elhagyott a tehetségem. Rossz festő vagyok.-31 -