Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

még most is érzi a kellemetlen leheletét. Csakis botránnyal végződhet az ilyesmi, rikácsolja Henni, fogalmad nincs, mire képes egy szamuráj férfi, levágja a farkadat, hihi, vagy egyszerűen eltetet láb alól. És mit szólnak hozzá a szüleid? Mihez? Hiszen semmi sem történt, csak a fiú tudja, hogy feleségül veszi az asszonyt és örökké szeretni fogják egymást. Mit mondanak majd a szülei? Semmit se mondanak. Apja legföljebb ellátja ismert jótanácsaival, képzeld magad elé, hogy a klozeten ül és erőlködik. Kezében megrezdül a címeres cigarettatárca, nem a felindultságtól, hanem egyszerűen azért, mert már évek óta reszket a keze. Anyja még ennyit sem mondana, előkelőén mosolyogna, kicsit büszke is volna rá. Lám, Dániel mindössze tizenhét éves, és máris egy ilyen pillangókisasszony történet. Dániel okos és szép, vele mindig rendkívüli dolgok történnek. Esetleg azt is hozzátenné, rosszalóan apja felé fordulva: Maga pedig ne legyen ilyen közönséges, nem bírom elviselni a népi fordulatait. És a férj? Dániel nem fél a haláltól, egyelőre csak önmagán kívül tudja elképzelni. Ettől függetlenül már sokszor álmodott róla. Nagy temetés volt, számtalan koszorú. Bársony párnákon vitték a kitüntetéseit. Mindenkisírt, ő is. Az asszony azt gondolja, nem érdemes kikezdeni egy ilyen fiúval, vagy már ki is kezdett vele? Tízéves házassága alatt még senkivel sem csalta meg a férjét. Nem, és most sem. Az a gyermeteg csók nem számít. De ezentúl vigyáznia kell, neki kell vigyázni. Ilyen lelkes gyerekemberrel semmi sem maradna titokban, ünneppé magasztalná a pillanatnyi beteljesülést. A fiú makacsan azt gondolja: örökké. S azt is, az emberek olyanok, mint a növények. Gyökerek, törzsek, ágak, levelek nyújtóznak ki a szívükből. A levelekben már ott a holnapi boldogság. Vagy éppen a gyökerekben van a jövendő? Hiszen a levelek olykor lehullanak és újak nőnek a helyükben. Arra is gondol, az emberek olyanok, mint a bérházak. Sok emelettel, számtalan szobával. Igaz, a házak mozdulatlanok, az emberek viszont menetelnek, magukkal cipelik a sokhelyiségű életüket pincéstől, padlásostul. Hogy ebben az összevisszaságban hol bújhat el az ember fiatalságában az öregkor, s hogy az öregkor a fiatalság melyik lakását hurcolja tovább, tudatosan és visszaemlékezően, nem tudja maga elé képzelni. Az ismeretlen, vagy csupán az asszony számára ismert istenekhez szóló kívánság aligha kiálthat túl ezeken a gondolatokon. És az a későbbi valóság sem, hogy minden másképpen történik, egyiküknek sem lesz igaza. A szoba, a néhány nappal későbbi szoba, ahol lepedőtlen szalmazsákon egymás mellett feküsznek, mindkettőjük számára ismeretlen. Az öreg halász háza pár kilométerrel feljebb, ugyancsak a tó partján, csaknem elbújik a nádasban. A halász kint van a vizen, szép, holdas éjszaka van. Ide, a szobába a parányi ablakon keresztül senki se láthat be. Még Susanoo sem, a Hold istene. Ha belátna, mint már annyiszor az idő kezdete óta, valami kegyetlen tréfát eszelne ki. így azonban semmi sem fenyeget. A fiú megalkudott a halásszal, nagyvonalú alku volt, öt pézsmapocok bőréért sem kap annyit a halász, mint amennyit ő fizetett egyetlen éjszakáért. Meztelenül fekszik az asszony, fekete hajtincsét két ujja közé fogja, azzal cirógatja a fiú mellét. Dániel úgy érzi, pajkos móku-14-