Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
Honvédségből Néphadsereg Király Béla: Személyes visszaemlékezések (1944-1956) Paris-New Brunswick, 1986., Magyar Füzetek sorozat 6.sz. Magyar Öregdiákok Szövetsége-Bessenyei György Kör. Szemtanú leírások, naplók, emlékiratok értékes forrást jelentenek a történetírók számára. Az igaz, hogy e források nem olyan, s nem lehetnek olyan tárgyilagosak, mint az eredeti hivatalos okmányok, levelezések, parancsok vagy jelentések, de felbecsülhetetlen értékük az, hogy egyrészt felelevenítik, másrészt élővé teszik a múltat a fiatalabb nemzedék számára. Ezért jelent örömet s nyereséget úgy a történészek, mint az érdeklődő olvasók számára Király Béla személyes emlékeinek a kiadása. Király Bélát nem kell bemutatni az idősebb nemzedéknek: 1944-ben a Magyar Királyi Honvédségben mint vezérkari százados szolgált. Az új magyar Honvédségben s annak Néphadsereggé való átalakítása idején tábornokságig vitte. Majd halálra ítélt politikai fogoly, az 1956-os szabadságharc alatt a forradalmi Nemzetőrség parancsnoka, politikai menekült, s végül az Egyesült Államokban a történelemtudományok doktora és tanára, ma már Érdemes professzor azaz Professor Emeritus. Úgy is mondhatnám, hogy élő történelmi kútfő, hiszen tapasztalatai és tudása a jelen és jövő történészeinek egyik legértékesebb forrásává teszik most kiadott visszaemlékezéseit. Könyvének különleges, ritka értéke az, hogy a Magyarországon még élő szemtanúkkal és történészekkel ellentétben Király Béla megírhatta korlátozások és cenzorok beavatkozása nélkül az igazságot. A könyv nyolc fejezetre osztva tárgyalja az eseményeket, az 1944-es Szálasi hatalom átvételtől az 1956-os második szovjet beavatkozásig bezárólag. így az emigráns olvasókban, s főleg az 56-os menekültekben számos emléket elevenít fel. Természetesen ennek az eredménye csak az lehet, hogy az olvasó összehasonlítja saját emlékeit a szerző emlékeivel s mivel mindenki saját emlékeit tartja a legtárgyilagosabbnak, s saját meggyőződését a legigazabbnak, elhamarkodott ítéletet mond a könyvről. Egyesek szemében a könyv tárgyilagos és igaz, mások szemében elfogult önigazolás. Valóban elfogadható ítéletet csak az mondhat, aki elfogultság nélkül elolvassa az egész könyvet. Mert ahogy időrendi sorrendben olvassuk a szerző emlékeit, úgy elevenednek fel bennünk, olvasókban is az elmúlt idők problémái s a súlyos kérdések, melyekre a háború alatt és óta mindenkinek önállóan kellett feleletet adnia. Egy párat érdemes felsorolni a kérdések közül. M i a katona kötelessége: a haza szolgálata vagy a ,,szövetséges”-hez való hűség? Kötelező volt-e a Hadúrra tett hűségeskű 1944. október 15-e után is? Törvényes volt-e a nyilas hatalomátvétel? Elfogadható-e a keresztény és humanista világnézet szempontjából a fajelmélet s annak gyakorlati alkalmazása? Mi volt a helyes megoldás: harc a Szovjet ellen „az utolsó emberig” vagy fegyverletétel, hogy többen életben maradjanak? ez utolsó kérdés volt a legkínzóbb és legnehezebb főleg azok számára, akik saját szemükkel látták mit jelent a „felszabaditás". Emiatt még azoknak is nehéz volt erre a kérdésre válaszolni, akik nem hittek a háború megnyerésének a lehetőségében, akik a Szovjet ellen, de nem a Szálasi-rendszerért harcoltak. A kérdések megsokszorozódtak a háború után's továbbra is egyéni elhatározást követeltek: ha külföldön ért a háború vége a kérdés az volt, hogy haza menj-e vagy maradj. Akiket otthon ért a béke (vagy hazajött) a kérdés így hangzott: együttműködjem-e a szovjet megszállókkal, a magyar „demokratikus” erőkkel. Ha igen, lesz-e erőm s bátorságom átmenteni a múltból a jót s elvetni a rosszat, átvenni az- 131 -
