Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Irgalmatlan irgalmazz! Pajzsodon feltartó gondviselés sújts le velem elleneidre.

„Micsoda pünkösdi királyság, édeseim”

S mi lehet a Bukott Angyal mestersége? Mennyei dallamokat megzenésíteni és kuplerájokban lejátszani az erre a célra kiválasztott lánykák előtt. A meghurcolt férfiak pedig félkézzel tapsikáljanak az angyali attrakciónak. Avagy arkangyalok fújják a fantázia fanfárjait?

„valami zárt elmekóros mélasággal”

Ez a művész komédiája, avagy a tettenért szövegíró toll-lesütése. Olyan vagyok. Sújtó emlékek tollvonításai. Fájdalom-függönyök. Pörölykalapács. Kész ez a Vers is! Ez már prodesztináció. F/elhivatottság ténnyé avatása. Munkák és napok. A vers eredeztetése és erjedeztetője. Tetője és pontja. Megkerülhetetlen és akkor is csak önnönmaga tolifarkába harap. Mint az álnokság kígyói sziszegnek a viperák. Kiszívhatatlanul. Ez az Eleve-Elrendeltetés alamizsna-mérge. Álmatlanság ellen. Virágzó Hajnalon. Aztán volta Vers. Költőnek Párja. Gondolódunk mint a gond. Virágkertészetben saját salátának. A többi zöldség. Megnyújtanám: csak a versvirágok élnek. A Szebb Napokat látottak. Egyebekben „nem szeretjük a tragédiákat”, mert „(vannak betegségek, melyek nemcsak fertőznek, hanem. Eltanulhatok. Például? a lepra)”.

Van akinek lepkegyüjteménye van. Határ Győzőnek álom. Mondani is, hogy állom a szavam. Állom az álmom. Úgy vigyáz rá mint a hímes tojásra. Más hímesen le se. Ez már bundamentes és bodorintható, mint a temporalités percenete. Repedhetnék és repesem. Ragaszkodhatnék és kötődöm. Ez a világot összetartó Ős-Enyv-észet.

„Azóta a száguldozás a hazám,...

Soha boldogabb királyt, soha!”

Ez már kesernyés gyónás! Leborulat a kínok előtt. Kint, a sátor mögött a hangok felerősítve. Az Igénytelenség Tornácára kiültek a szókarvalyok. Mi, gyógyszerművésznövendékek karban zengjük: solvo-solvere...

Demokratikus világsiratás. Értem én Mester, de mégis oly különös, álmom volt: megjelentek e Földnek forgandóságai.

„az én bűnöm: az én túltengésem"

És versdarálógépeken feldolgozódik itt minden. Huss! Riogatom atollhullnokokat. LÉLEKHA RA NGJÁTÉK! Kongász! Kongasd, hadd konduljon.

„sokan gyújtanak gyertyát; de kevesen veszik észbe, hogy a szertartás nem a gyertya fellángolása... ”

Végigéghetetlen örömök gyorsfényű kilobbanása. Ne ily kétes kínt adj, ó Mindenbőlosztogató! Legyek bár tudomásulvette, mégiscsak éljen az Illúzió! Már ahol megrebben és kilobban. „Jóság eredetje”. Jámbor titok, mégis meggyőző. És megőrző ének. Élet!

„kínnal elvégzője hitten hitvallódnak"

Halál ulán a lélek kristállyá változik.

Már v/éltedben kikristályosodtál, versekbe ércődtél. A változó a változóval változó! Változtatható, magaslélekfeszültség! Váltóvágyamú Láz! És csonkig égnek a Dalok. Határ Győző gyertyái asztali áldásként csöppennek homlokunkra. „Legyen meg” a Te kavarhatod lángmagányunkban. És többáttételes figyelemmel szorongjuk a Távoli Pályákon huppanó szószámlálásból majdnem kimaradtakat.- 124-