Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Ez a létesülésbeli kényszerűség az álmok megfejthetésének kulcsa. Ki az, aki beadja? Micsoda zengedelmes élethimnuszok, hasonlatok harmóniája. Ez a halálos életigenlés mefisztói kacaja. Könnyekben szakadnak a felfakadt imák és döbbent zsámolyokon térgyepeljük a lerogyhatóságot. Kísért a megértés. A felerősített disszonancia fókuszában f/ordítva jelennek meg a káposztafejek. Nagy istennek veteményese. Könyörtelen gyomlálás az idegekben, ez már a Gyarlóságok Kiskátéja, a gondolatok kivilágítatlan lépcsőházában baktatva. Korlátba kapaszkodik a toll, amint nyikorog az elme. Még egy forduló!

mulasztott odamondás elgyávult vallomástétel

megálmodott szerencseszám SZÉGYENE

mulasztott gyónás nyegleség maradása

És az utolsó álom rémképe: az, hogy elkerül. Ez. a megkerülhetetlen elkerülhetetlenség fokozott szomjas irama nógatja a kaptatón. koptatón. Minden olyan beütennett s balladás.

Pont erről van szó. A kiterjedés nélküli pontról, mely ezért határtalan. Nélküle legalább is így lenne. Ezt így véssétek intelemként tudatotokba. Tudatosíthatom-e én vershadi-határ-tudósítóként (por)szemmel/vert hadaink legyőzhetetlenségét?

Faktor: Viktor. A valóság vektoriális ábrázolása. A tény versvektorokban mérhető. Néha penitencia Poeticánál, aki a környezet védő hatására rím-ringyult. Ezt csak a vezeklő sajnálja, a bűnhődés a követendő példa.

,,ki nem szerez az megszerezhető”

Ez álom nélkül is megszervezhető. Nem mindig jó portéka a Téma, de kelendő. „De ki meri megkérdezni, ha olyan kedvében van, a legméltóságosabb Fény sebességet?" És nem engesztelőn visszamosolyog a múlt, cinkosom voltál, legyél most is: álom. Nem lehetsz, önemésztő börtönöm és őröm sem: emlékezet, de

„csak te borulsz rám

szegedi Csillag”

Érti, aki és értelmezze is. Közhűntörvényes versek ezek. Létfogytiglani bilincsekkel. És a töredelmes tördelésekből Ajándékpaloták épülnek. Már ez kitüntetés. Mert építészmérnök a költő, katedrálist soha be nem fejező, orbitrális ornamentikán dolgozó pallér. Oly sód ró ez a szorongás. H átrálnék is a feladat elől, mely özönével temetne, de a Jogos Harag palástjában rohanok. Nem akadhatok fenn szabálytalan szegleteken. Eltökélt szándékom, hogy megfejtem az Álmot, ami Désiréenek sem sikerült. Rébuszok stratégiája. Magamra veszem Mindenki Vert-tanúságát, ez Határ Győző verstanúsága.

A víg játék vég(telen)játéka.

„fájok a szélnek, a szél fáj nekem... iparkodom elkerülni az elkerülhetetlent.”

Elébe-sajgás az elmúlásnak, ritmikus veszékelés, de soha ki nem térés. Szakrális és verbális költészet. Az Inferno Határ-szószálfái. Elébefeszülés a keresztnek. Rímmel elvertek alázata. Az átélés haláltusája. A megtérés feltámaszthatósága megadatott. Omlanak is a keresztek. Egy osztagban, mint a hontott kéve. Kíváncsiságunk szalmacsutakjai gyulladnak. Még pörkölődni. Álom partján. Rabul ejtett rímek robbannak. Puskám a sorsra fogom és hangtalan dalokban kövülök. Felemelő gyötrelmek kárhozata. Isten, ha van, akkor is minek, de te amit tettél! légy átkozott és versasszonyok között megál(mo)dott. A halál hosszadalmas holtakozás. az. álom versgubancból kibontakozás. M/NDEN-REGGELI ÁLDÁS.- 123 -