Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Kerényi Károly új könyvéről

Kari Kerényi: Wege und Weggenossen, I., München-Wien, 1985., Víg. Albert Langen-Georg Müller, Werkausgabe, V., 483. old.

A XVIII. század vége óta az én nemzedékem az első, amely áttörte a két magyar nyelvsziget minket a világtól valóban elszigetelő szűk határait és — hogy a magyar gondolatnak egyetemesebb igényt szerezhessen — több nyelven írja a műveit, akár a régi humanisták.

A romantika kora óta ugyan vannak — s egyre sűrűbben — magyarból készült műfordítások. Ám ezek mottója lehetne Vörösmarty reakciója a „Zalán” egy részletének, a gyönyörű Hajna-epizódnak, németre átültetett sorai láttán. „Nyomorult munka, elijeszt magamtól. Ha a magyar verseimben kedvet találhat, azt csak a nyelv okozza, melynek bája valamennyire hatalmamban van.” Egy művelt német lány s a nemrégiben elhunyt jelentékeny spanyol poéta, Jorge Guillén olasz felesége majdnem azonos szavakkal adta vissza nekem a németnyelvű Vörösmartyt ill. az olasznyelvű Adyt, amit kölcsönöztem nekik: „Én elhiszem magának, hogy ez igazán nagy költő. A fordítás azonban kvalitásaiból semmit sem mutat.” Egy amerikai költő barátom rájött a magyarból fordítás lehetetlenségének okára: „Benned, amikor egy magyar verset angolul olvasol, ott zeng az eredeti; én azonban nem tudok magyarul. Számomra ez a kötet Ady fülem, értelmem sértő zavarosságok egyvelege.”

Ha otthon élnénk és nem idegenben, könnyű lenne vállat vonnunk erre. Aki nem tud magyarul, ne olvasson magyar verset. Az ő baja. „Cégérezetlen jó borom, ha van, — baráti körben megiszom magam." Hírlik, a litvánoknak csodálatos lírai költészetük van. Hanem — nem tudok litvánul. Az én bajom.

Azonban — itt töltjük életünket, hol „a magyar szó — Ritka, mint a fehérholló”. S itt bizonyítja be létezését a sokat emlegettük magyar vitalitás: a mondanivaló ereje akkora, hogy áttöri a nyelvi határt. Nem bízzuk magunkat jobb-rosszabb fordításokra. Stílust, kifejezést, aztán közönséget teremtünk magunknak idegenben. Ma már nemegy magyar író ír angolul — angolul is, — spanyolul —spanyolul is — és persze németül.

Ez utóbbiak sorában kiemelkedő írónk Kerényi Károly.

Hogy műve dandárját a modern humanista-nyelven, németül és nem magyarul írta, nem volt hűtlenség. Egyetemes értékű szolgálat volt a magyar szellem világirodalmi igénye érdekében. S ez igénynek megfelelt a létrehozott mű értéke: amit Kerényi alkotott, része lett az egyetemes humanista kultúrának. Mikorén 1943- végén Portugáliába költöztem, az ottani kisszámú, de igen magas nívójú intellektualitás pld. nem tudta, kicsoda Horthy Miklós, de azt tudta, kicsoda Kerényi Károly, és mohó érdeklődéssel olvasta műveit.

Midőn Kerényi 1973-ban elhunyt, összes munkáinak kiadása már folyamatban volt. Eddig hét kötet jelent meg a tervezett tizenkettőből. Megjelentetésük egy német kiadó vállalkozó kedvén kívül, teljes egészében Kerényi Magda, Károly özvegye, — s itt nem túlzás a szó — hervadhatatlan érdeme. Hiszen — jól tudjuk ezt — a német nyelven való könyvkiadás korántsem zavartalan öröm. A fiatal Kerényi helyzetét megnehezítette, hogy azokban az években Goethe-Hölderlin-Nietzsche- Rilke nyelvét egy rabló csoport próbálta kisajátítani a maga számára. Törekvése nem vezetett sikerre, legfeljebb abban, hogy tizenkét esztendős uralma alatt sikerült teljesen tönkretennie Németországot és messzemenően diszkreditálniaa németül beszélő, író, eszmélkedő embert.- 115 -