Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

kon múlott. A hatalom birtokosai más következtetéseket vontak le az október 23-i mozgalomból és népfelkelésből, mint Bibó. A realitásokból indultak ki valamenynyien, de a magatartás és cselekvés attól függött, hogy ki mit tekintett realitásnak, illetve a realitás elemeinek milyen fontosságot tulajdonított.

Ebben a fejezetben szembeötlik egy pontatlanság. 1957 szeptemberében a bécsi Die Pressében nem a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom kibontakozási javaslata jelent meg, hanem „Magyarország helyzete és a világhelyzet” című elemzés.

Huszár Tibor kimerítő részletességgel és alapossággal ismerteti Bibónak a konszolidáció éveiben tanúsított magatartását és különösen 1971 -1972-ben magnóra mondott előadását „Az európai társadalomfejlődés értelmé”-ről. Erről megállapítja, hogy „harcosan antimarxista”, mivel „a marxi szocializmus jellemzésében indulatai dominálnak”. Hozzáteszi, hogy ötvenhatos szerepvállalása és annak következményei érzelmileg motiválták álláspontját. A szóbanforgó tanulmány szövegét olvasva nehéz abban az érzelmek és indulatok felülkerekedését látni, ugyanolyan tárgyszerű és hűvös a témák tárgyalása, mint Bibó egyéb tanulmányaiban. Nem kétséges azonban, hogy a pártos marxista különösen érzékeny, ha a szocializmus, a kommunizmus vagy a Szovjetunió hibái, fogyatékosságai, mulasztásai, tévedései kerülnek terítékre. Huszár elismeri azonban, hogy a proletárdiktatúra sztálini értelmezésének s e politika következményeinek bírálata „különösen szuggesztív” és némely fejtegetések „a szocializmus intézményrendszerének továbbfejlesztése szempontjából fontos tanulságokat kínálnak.”

Huszár többhelyütt elismeréssel szól Bibó műveinek gondolati igényességéről, az elemzések finom árnyaltságáról és a gondos bizonyításról. Arra is utal többször, hogy a bibói életmű a politikai színképben a nem-marxista baloldalon helyezendő el, tehát azoknak az európai társadalombíráló és társadalomalakító hagyományoknak a szomszédságában, amelyeknek kontinensünk régi társadalmi képlete átalakulását, az emberi fejlődést és haladást köszönhetjük. Bibó István a magyar népiség legjelentősebb gondolkodóinak egyike, aki elsősorban azzal emelkedett ki társai közül, hogy a magyar társadalom berendezkedésének, politikai szerkezetének és működési mechanizmusának populista programját dolgozta ki, választ adva olyan mindennapi gyakorlati kérdésekre is, amelyekre más népiek eszmei mondanivalója és gondolati rendszere nem terjedhetett ki. A magyar politikai populizmusnak ő a legfőbb tekintélye és a bibói program a magyar populizmus programja.

Műveinek nyugati és a budapesti kiadása bizonyára hozzá fog járulni ahhoz, hogy elfoglalja méltó helyét a legnagyobb magyar politikai gondolkodók között és ha a hivatalos recepció megkésett és felemás volt is, reméljük, előbb vagy utóbb teljessé és tökéletessé válik Magyarországon, és mindenütt a világon, ahol magyarok élnek.

Borbándi Gyula-114-