Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

5. Az antiszemitizmus újjáéledése akut veszély. Több jei mutat erre. Az összma­­gyarságnak különösen csínján kellene bánnia az „anticionizmus” jelzővel. A ma­gyar értelmiség történelmi kötelessége jóval harcosabban kiállni a magyar zsidóság mellett, mint ezt Eötvös Józseftől az. 1944-es magyar kormányzói kiállásig bármi­kor is tette. A PFSz dicsérete magyar szájból gusztustalan. Megérteni esetleg né­mileg lehet őket, dicsérni semmiképpen sem. S főleg nem egy egész nép nevében. 6. A palesztinoknak annyi a köze a székelyekhez, mint Makónak Jeruzsálemhez. A magyar társadalom pedig megalázónak tartja, hogy mig naponta szó van a pa­lesztinok vélt és valós jogairól, a legalább olyan nagyságrendű kisebbségi magyar­ság európai apartheid áldozata, s ezt szótlan kell tűrni. 7. Függőség vagy reálpolitika. A magyar-zsidó értelmiség szerepéhez e téren nehéz hozzászólnom. A magyar-zsidó kapcsolatok újrafelvételét azonban vélemé­nyem szerint elsősorban a részben sváb származású magyar vezetőknek kellene leg­inkább kezdeményezniök, hiszen történelmileg ők a legerősebben kompromitált csoport. Valószínű, erre a hajlandóság meg is van. Bizzunk benne. 8. A rendezés, a szabad turistaforgalom helyreállítása, a rokoni és emberi kapcsolatoké, égető és sürgető. Minden egyes elmulasztott nap további zavarokat idéz elő, további előítéleteknek adhat táptalajt, azaz az összmagyar érdekek ellen munkál. Az alábbi címen megrendelhetők a magyarországi demokratikus ellenzék régebbi és újabb szamizdatkiadványai. A Magyarországi Független Sajtó Baráti Köre folytatja munkáját. Tájékoztatóért írjanak: a M.F.S.B.K. P.O.Box 140872, Chicago, 111. 60614-0872, USA címre. Helyesbítés: Sajnálattal közöljük Olvasóinkkal, hogy a Szivárvány ezt megelőző számában (1986/20) Ludvig Nándor ,,Űj évezred, magyar hivatás” c. esszéje értelemzavaró nyomdai hibával jelent meg: az oldalak helytelen sorrendben követik egymást. A helyes sorrend a következő: 5., 8., 6., 7., 9. oldalak. Ezúton kérünk elnézést a szerzőtől. Sajnálatos módon a 114. és 115. oldal híreit is rossz időrendi sorrendben hoz­tuk. Az 1956. október 23. kedd reggeli rádióadás alatt október 24, szerda értendő. Békés „MAGYAR OKTÓBER” SZABADSAJT«) LONDON Bővebb felvilágosítás: Krassó György i 24/D Little Russel Street London, W.C.L, Great Britain Tel: (441) 430-2126

Next

/
Thumbnails
Contents