Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

És Nagy Lajos valóban nem tett lakatot a szájára. Beszélt és izgatott. Mindenkinek elmondta történetét. Leveleket írt Budapestre, többek között olyan volt rabtársainak, mint Fekete Sándor, aki időközben az Új Tükör befolyásos főszerkesztő-helyettese lett, és olyan íróknak, mint Moldova György, akit nagyra becsült, és akinek minden könyvét olvasta.

De a rendőrség számítása bevált. Nagy Lajos száműzetéséből nem lett világbotrány. Néhány barátja elment meglátogatni. Fekete Sándor küldött neki egy-két válaszlevelet, Moldova leutazott, két napig magnózott, majd az interjúkból megírt két kis színes történetet az Új Tükörnek, s felvette őket később a Puskás-ügy című kötetébe is. ,,Azok az ötvenes évek” — ez volt a cím, és „M.L. történeteiből” az alcím. Nem N.L., hanem M.L. Senki nem mondhatja, hogy propagandát csinál Nagy Lajosnak. Pedig az igazi élettörténet lett volna a „blickfangos” téma. És a Kossuth-díjas íróra odafigyeltek volna lent is, fent is. Nagy Lajos többet nem látta Moldovát.

Én is voltam Papagájfejűnél többször. Megható volt, hogy milyen figyelmességgel fogadott, étellel, itallal, szállással. Percenként nyitottak ránk a tanyasiak, úgy tűnt, mindenki szereti és tiszteli őt. Fontos ember lett a tanyán.

Szerették, de mégis félt valamitől. Félt, hogy valami történhet vele. A helybéliek mesélték, hogy néhány évvel korábban ugyanide telepítettek ki egy férfit — az is börtönből szabadult —, és amikor épp letelt volna az ideje, öngyilkos lett, felakasztotta magát. A tanya lakói nem hitték el az öngyilkosság-verziót. Nagy Lajos sem. Ismerte azt az embert még a börtönből. És nem olyannak ismerte, mint aki öngyilkos lesz, méghozzá éppen a végleges szabadulása napján. Akkor hitetlenkedtem, de eszembe jutott ez az eset, és megborzongtam, amikor 1984 végén megláttam egy illegálisan készült jelvényt „Mindnyájan Popieluszkók vagyunk” felirattal. És eszembe jutott ekkor egy másik barátom, a titokzatos halálú Elbert János is .

De mit tudtam én, mit tudott a demokratikus ellenzék tenni Nagy Lajosért? Még a kiszabadulása utáni napon elmentünk a SzETÁ-hoz, és ott kapott anyagi segítséget annyit, amennyit a SzETA adni tudott. Intéztem néhány ügyes-bajos dolgát Pesten, felkerestem a nővérét, és az unokahúgát. Nem értették, miért kell Lajosnak a világ végén élnie, de segíteni ők se tudtak. Küldtem „meghívó-levelet” Lajosnak, nálam lakhat pár napig, amíg a fogait megcsinálják. A rendőrség nem adott neki kiutazási engedélyt a tanyáról. Felhívtam telefonon Fekete Sándort, nekem is rabtársam volt. Saját ügyemben nem kérném a segítségét — mondtam —, de Papagájfejű számára igen. Kitérő választ kaptam.

1983-ban a Madridban ülésező Nemzetközi Emberjogi Konferencia számára feljegyzést készítettem a magyarországi jogsértésekről. Részletesen kitértem Nagy Lajos ügyére. Az írás megjelent aztán a Hírmondó c. szamizdat folyóiratban is. Elmentünk meglátogatni őt Demszky Gáborral. Aztán én is REF alá kerültem. Nagy Lajost már nem tudtam meglátogatni, de írtam róla ismét, 1985-ben, a Hírmondó-ba és a Beszélő-be is.- 102 -