Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Talán mást kellett volna csinálni. Talán ki kellett volna menni az utcára, és kiabálni: „Emberek ne hagyjátok, veletek is megtörténhet!” Talán levelek tömegét kellett volna írni mindenkihez, akinek szava van, és akinek nincs szava. Talán ... Ki tudja?

Mert Nagy Lajos kényszerlakhelyre telepítése nem szűnt meg egy év elteltével. Még az első nyáron engedély nélkül elhagyta a tanyát pár órára — 40 nap elzárásra ítélték Debrecenben. 84-ben meghosszabbították a száműzetését. Akárhogyan vigyázott azonban arra, hogy most már ne sértsen meg semmilyen szabályt. 85-ben újra megkapta az egy év hosszabbítást.

A budapesti Nemzetközi Kulturális Fórum előtt az én REF-emet feloldották. Nagy Lajossal is történt valami: 60 éves elmúlt, és váratlanul 2050.- Ft havi szociáli segélyt állapítottak meg számára. Nyugdíjra persze nem volt jogosult, a több évtizedes börtönmunka nem számít szolgálati időnek. És másvalami is történt: a Kulturális Fórum idejére beutalták szanatóriumba, nem is akárhová, hanem Sopronba. Ha egy külföldi újságírónak kedve szottyanna megkeresni őt, hadd lássa, hogy milyen festői tájon üdülnek az állítólagos mártírok.

így állt Nagy Lajos ügye, amikor november végén útlevelet kaptam, kijöhettem ide Londonba, és halálos balesetet szenvedett testvéremet még láthattam utoljára a kórházban.

Itt került a kezembe december végén az Új Tükör legújabb száma, benne hosszú cikk Fekete Sándortól. Szokásos témáját vette elő: az 56-os pártellenzék neves alakja, a Hungaricus álnéven 1957-ben írt bátor tanulmány szerzője, megint a mai demokratikus ellenzéket dobálja meg sárral, miközben írásának — nem kis cinizmussal — a „Párbeszéd” címet adja.

De ebben a cikkben volt egy különös bekezdés. Egy ismerőséről szólt, akinek több évtizedes börtön után kényszerlakóhelyen kell élnie. Igaz, Fekete nevet nem említ. És az is igaz, hogy a történetet a demokratikus ellenzéket rágalmazó támadásba ágyazza, ügyes rabulisztikával szinte minket téve felelőssé Nagy Lajos sorsáért. Mégis, úgy éreztem. Fekete Sándor — a maga módján — segíteni próbál Nagy Lajoson. Lefedezi magát, jópontokat szerez, de mintegy véletlenül kikotyogja a titkot. Ha majd az ellenzék válaszol, ráirányulhat a figyelem Nagy Lajosra. Én optimista lettem. Megértettem, hogy Lajost a Fórum után visszavitték a tanyára, de úgy gondoltam, most már sokan fognak tudni róla, és talán rendeződik a sorsa. Rendeződött. Hat nappal a cikk megjelenése után Nagy Lajos élete véget ért. Engedély nélkül Kutas tanyáról Komádi községbe ment, onnan autóbusszal Debrecenbe utazott, néhány holmit vásárolni. Visszafelé együtt utazott egy ismerősével, — az. látta utoljára élve. Nagy Lajos Komádiból haza indult Kutas tanyára. Soha nem ért oda. A rendőrségi és kórházi tájékoztató szerint útközben halálos szívinfarktus érte. Először azt mondták, a bicikliről esett le, később erről már nem volt szó. A boncolási jegyzőkönyvet a barátai nem láthatták. A temetés idejére behívták a rendőrségre azt a férfit, aki utoljára látta őt az autóbuszon, így vele sem beszél- 103 -