Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

KRASSÓ GYÖRGY

Temetés Derecskén

Január 10-én, akkor, amikor testvérem szíve megállt egy londoni kórházban, Derecskén, Budapesttől 230 km-re, a román határ mellett egy 61 éves férfit temettek. Nagy Lajosnak hívták. A barátom volt.

Már jogerősen el voltam ítélve 10 évre, amikor 1957. október végén pótnyomozásra visszaszállítottak Budapestre, a Gyorskocsi utcai vizsgálati osztályra. Az ott töltött három hónap során csak egyszer hallgattak ki, de akkor kiadósán. „Beszéljen Nagy Lajosról!” — ripakodott rám hirtelen a Virág százados néven bemutatkozott nyomozótiszt vagy két óra elteltével. — Volt egy ilyen királyunk, és egy írónk is — próbálkoztam, de félbeszakított: — „Ne komédiázzon itt nekem, tudjuk, hogy ismeri!” Kíváncsisága minden fenyegetőzése ellenére kielégítetlen maradt — Nagy Lajost ekkor még valóban nem ismertem.

Eltelt egy év. Közben az „Ismerd meg hazánk börtöneit” mozgalom keretében számos fegyintézetet jártam meg, és 58-ban, a nyár végén Vácra kerültem, az ún. MZ 1 (magánzárka 1) osztályra, ahol a nem kegyeltek, a munkától eltiltottak laktak, nem éppen magánzárkában, hanem négyesével a szűk cellákban. Alig néhány nap után egy Fernandeléhez hasonló, hosszúkás, barázdált madárarc préselte be magát a vasajtó etetőnyílásán, egy viszonylag csendes délutánon. „Van itt valaki, akit Krassó Györgynek hívnak?” — Én vagyok. Az arc visszhúzódott, az etető becsapódott, kulcscsikorgás, és kinyílt a zárkaajtó. A madárarchoz impozáns, kétméteres férfialak társult, mellette egy őr. „Mindenkijön, futólépés, trepnimosás, egykettő.”

Mostuk a folyosót. Az őr nem figyelt. A madárarcú odalépett hozzám: „Gyere utánam.” Az őrök WC-jébe vezetett. Megölelt. „Nagy Lajos vagyok” — mondta. Kenyeret, szalonnát tömött a zsebembe.

így ismerkedtem meg vele, akit társai csak „Papagájfejű”-nek hívtak, és aki ezidőtájt „főházi” volt az MZ 1-en.

Hamarosan többet is megtudtam róla, módját ejtette, hogy beszélgethessünk. 1950 óta ült. Egy „különleges munkásbíróság”-nak nevezett testület ítélte el 25 éves korában, élelmiszerjegy-Uzérkedésért. Rákosiék bizonyítani akarták, hogy az áruhiányért a feketézők a felelősek. Papagájfejű — aki a háború alatt katonaszökevény, utána meg szövőmunkás volt —, a nyomozás idején egyszer úgy dühbejött, hogy felkapta az írógépet, és a kihallgató tiszt fejéhez vágta. A tárgyaláson kijelentette, hogy a rendszer felelős érte, ha csak ügyeskedésből lehet megélni. A fővádlottat, a KÖZÉRT vállalat egy Szita nevű vezetőjét, felakasztották. Nagy Lajos 12 évet kapott. Börtönben volt már, amikor meghalt édesapja. Őröket vesztegetett meg, azok bort hoztak be, és elítélt papok misét celebráltak az apja lelkiüd-99-