Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

hátráltak és 1956. október 21-én, Gomulka lett a kommunista párt főtitkára egy új, reformista, hazafias program alapján. Moszkva ugyan csikorgatta a fogát, de nem indított katonai támadást Lengyelország ellen... Ezek alapján, jogos volt az a vélemény nálunk Magyarországon, hogy ha a szovjet tartózkodott a hadászatilag fontos Lengyelországban beavatkozni, akkor a hadászatilag lényegesen kisebb jelentőségű Magyarország számára eltűri a semlegességet, különösen akkor, ha Magyarország nem lendül át egy szovjetellenes külpolitikai vonalra.

A Nagy Imre kormány, november 2-án, két tárgyalóbizottságot nevezett ki: egy katonai bizottságot. Maiéter Pál tábornok vezetésével azzal a felhatalmazással, hogy a Szovjetunió által ígért szovjet csapatok visszavonulásának a részleteit megtárgyalja, és egy politikai bizottságot, Losonczi Géza államminiszter vezetése alatt, amelynek öt tagja közül én voltam a Kisgazdapárt képviselője. Ennek a bizottságnak meg kellett volna tárgyalnia a Szovjetunióval a Varsói Szerződésből való kilépés és a semlegesség által keletkezett új helyzetet. A bizottság felhatalmazást kapott arra, hogy egy új magyar-szovjet barátsági szerződés kontúrjait kitárgyalja és biztosítsa a Szovjetuniót arról, hogy Magyarország továbbra is baráti viszonyt óhajt fenntartani vele, de most már az egyenjogúság és nemzeti érdekek figyelembevételének elve alapján.

Ebben a háttérben úgy tűnik, hogy a magyar milliók által követelt semlegesség -amelynek alapfeltétele volt a Varsói Szerződésből való kilépés — józan és reális politikai koncepció lehetett volna és jól szolgálta volna a megbékélés folyamatának elindítását a közép-kelet-európai térségben. Miután az, hogy e semlegesség milyen irányban fog gravitálni — az osztrák vagy a finn minta felé — egyenlőre a levegőben maradt és a Szovjetunióval való tárgyalások, valamint a nyugati reakció függvénye volt, a Szovjetuniónak semmi alapja nem volt ahhoz, hogy érdekei ellen irányúlónak minősítse... Meg kell itt azt is jegyeznem, hogy a harmadik kvázi semleges minta, ajugoszláv példa, a magyar nemzet óriási többsége számára elfogadhatatlan volt. A magyar nép sem akart semmiféle változatú kommunista államrendben élni.

Mindezzel úgy vélem, hogy tisztáztam azt az állításomat, hogy a magyar forradalom nem volt „szocialista forradalom”, hanem egy nemzet szabadságkeresésének a forradalma, amelynek az elérése érdekében hajlandó lett volna kompromisszumokra az elnyomó fölénnyel rendelkező keleti szomszédja felé. Lelkes, bátor, hazafias forradalom volt, amelyben azonban senkisem feledkezett meg az országot körülölelő politikai erőtérről.

Természetesen, hogy remények éltek a tekintetben is, hogy az amerikai-angol-francia politikai vezetők felismerik azt az óriási lehetőséget, amelyet a magyar nemzet tálcán hozott számukra a semlegesség deklarálásával, mely a közép-kelet-európai térségben a békés és elfogadható politikai megoldás lehetett volna... Az a remény is felcsillant, hogy talán az Egyesült Államok azonnal kezdeményezi egy olyan csúcstalálkozó össze- 92 -