Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
hívását, amely az 1955-ös bandungi konferenciához hasonlóan, most az európai térségben keres olyan megoldást, melyben Magyarország megőrizheti a harcokban kivívott szabadságát és semlegességét. A semlegesség ideájának ugyanis Nehru nagy nyomatékot adott ezen az értekezleten és ezért a nyugati oldal a magyar semlegesség számára azokban a napokban talán India és más semleges országok támogatását is megszerezhette volna. Végül említsük meg azt is, hogy a Varsói Szerződés abban az időben még csak papír egyezménynek látszott, amelynek a tartalma még csak születőben volt. A fentebb említett elképzelések sok magyar szívben olyan reményeket ébresztettek, hogy a nyugati hatalmak nyomban hatékony diplomáciaipolitikai lépéseket tesznek Magyarország megmentésére... Voltak olyan remények is, hogy az ENSz főtitkára nyomban Budapestre repül és tiltakozik egy újabb szovjet támadás ellen... Talán az, hogy ezt elmulasztotta volt az egyik ösztönző eleme annak, hogy öt évvel később Katangába repült, hogy ott békét hozzon létre... Ha már Hammarskjöld sorsa a hősi halál felé gravitált, szebben került volna bele a történelembe, ha Budapesten, orosz golyóval a szívében halt volna meg, a szabadság védelmében, semmint Katangában, ismeretlen körülmények között... Ez illusztrálta azt, hogy az ilyen, érzelmektől fűtött helyzetekben, a népi reményekbe sok kalandos irrealitás is vegyül. Voltak olyanok is, akik abban reménykedtek, a világ vezető hatalma, az Egyesült Államok, iszonyatos erejű katonai hatalmára hivatkozva figyelmezteti a Szovjetuniót arra, hogy ne alkalmazzon katonai eszközöket Magyarországon, hanem törődjön bele abba, hogy egy új, semleges szomszédja született. A világhelyzet azokban a napokban olyan volt, hogy a sok beszéd után, most valóban megindul a Vasfüggöny felgöngyölítése... Ezekben a kritikus napokban a magyar nemzet szívébe zárta Nagy Imrét szilárd és bölcs katonai magatartásáért. A magyar nemzet érdekeinek valóban hűséges és bátor szolgálójává vált. Ezzel, a Nagy Imréről táplált meggyőződéssel, lépett be november 3-án a Nagy Imre kormányba Kovács Béla, a magyar parasztság és nemkommunista tömegek köztiszteletben álló vezére, aki nemrég került haza a Szovjetunióból, ahol lOévet az orosz Gulágban kellett elszenvednie azért, mert a háború után keményen küzdött Magyarország függetlenségéért... A szociádemokraták - akik korábban fogadalmat tettek arra, hogy sohasem vesznek többé részt koalícióban a kommunistákkal — szintén csatlakoztak a Nagy Imre kormányhoz... Ez és az általános közhangulat jelezte, hogy a nemzet olyan harmonikus egységbe kovácsolódott össze, amelyre ritkán volt példa történelmében... A szabadságharcosok, forradalmi bizottságok és tanácsok helyreállították a közrendet. A parasztság vitte önkényesen termékeit Budapestre és a városokba... Az emberek kedvesek és segítőkészek voltak egymás-93-
