Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

1848-ban is és 1956-ban is tiszta, demokratikus forradalom zajlott le hazánkban. Mindkét forradalom képes volt olyan intézményeket alkotni, amelyek a lakosság bizalmát élvezve hatásosan kormányoztak. A forradalmak természetüknél fogva egy ország, egy nemzet belügyét képezik. Sem 1848-ban, sem 1956-ban nem volt hazánkban olyan jelentős politikai vagy fegyveres erő, olyan tekintélynek örvendő személy, amely Batthyány, illetve a Nagy Imre minisztérium egyedüli legitimitását kétségbe merte volna vonni vagy erőpróbára hívhatta volna ki. Sem balról, sem jobbról nem létezett olyan erő, ami a forradalmi kormányt leválthatta volna. A reformokat és a kormányt nem belső erő gyűrte le, hanem 1848-ban az oroszosztrák, 1956-ban a Szovjetunió agressziója nyomta el. Ez pedig jottányit sem von le abból a tényből, hogy mindkét forradalmunk győzött.

Kötelességünk ezt a tényt a megtévesztetteknek megmagyarázni, a megtévesztőket pedig le kell lepleznünk, vitára kell kihívnunk, tényekkel megsemmisíteni a dezinformációt és ezzel forradalmunk jóhírét védeni.

ELLENFORRADALOM ÉS KIEGYEZÉS

Ellenforradalmak időnként népszerűek is lehetnek. 1815-ben például a napóleoni háborúkba belefáradt francia nemzet diadalmenettel fogadta a visszatérő ellenforradalmi Bourbon uralkodót. Hazánkban 1849-ben is és 1956-ban is az ellenforradalmak gyökértelenek voltak. A közvélemény támogatásának a hiányában idegen fegyveres erők ültették az ellenforradalmi Bach-rezsimet és a Kádár-kormányt is hatalomra. Előbb-utóbb mindkét ellenforradalom zsákutcába jutott. A Bach-rezsim akkor, mikor 1859- ben Magenta és Solferinó síkságán kiderült a Habsburg birodalom és fegyveres erejének gyengesége, de még nyolc évre volt ahhoz szükség, hogy Deák Ferenc vezetésével megszülessék 1867-ben a Kiegyezés. A Kádár-rezsim kezdettől fogva válságban szenvedett, csak amikor nyilvánvalóvá vált, hogy engedmények nélkül nincs konszolidáció, csak akkor ajánlott Kádár kiegyezést a nemzetnek.

A kiegyezések nemzetünk életében nem kivételek, hanem közel állnak ahhoz, hogy normának tekintessenek. A Habsburg dinasztia viszonya hazánkhoz bizonyos dialektikus szabályok szerint fejlődött. A Habsburg abszolutisztikus és a magyar szabadságtörekvések ellentéte az alap. Az alkotmányos uralmat — annak ellentéte — abszolutisztikus törekvések követték, amit annak ellentéte politikai majd fegyveres ellenállás váltott fel, amelyben a magyar nemzet ellenálló ereje és országának nagy kiterjedése olyan erőpróbára hívta ki a dinasztiát, hogy az ellentétekből elkerülhetetlenül a kiegyezés szintézise jött létre, nem csupán 1867-ben, hanem gyakran azt megelőzőleg is.

Mindenki tud az I867-es kiegyezésről s arról, mint a Kiegyezés beszélnek, pedig csak egy volt a sok között. Rudolf császár és király ( 1576-1608) abszolút uralmát és alkotmánysértéseit a Bocskay felkelés hívta ki küzdelemre. Az 1606-ban kötött Bécsi-béke és az azt követő 1608-as diéta törvé- 68 -