Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
az „áprilisi törvények” formájában promulgálni, így azok a corpus juris részévé, a királyra és a nemzetre egyaránt kötelező rendszabályokká lettek. Burke szerint az ilyen alkotmányosság az egyedüli biztosítéka a törvények és a szabadságjogok tiszteletének és érvényének. Az a megdöbbentő tény, hogy az 1956-os reformok is ilyen „törvényes” forradalmat testesítettek meg. A Nagy Imre kormány, még a kommunista párt és a szovjettípusú akkori magyar alkotmány szerint is tökéletesen törvényes volt. Minden reformot, változást a párt is és az államtanács is jóváhagyott olyannyira, hogy valamikor 1956 decemberében jött csak rá a Kádár-rezsim arra, hogy a törvények értelmében még akkor is a Nagy Imre minisztérium volt Magyarország egyedüli törvényes kormányhatósága és akkor asztalalatti rendelettel „mentették fel” Nagy Imrét hivatalából. 1848, 1956: Sikeres forradalmak. A legszélesebb körben terjesztett tévhit 1956-tal kapcsolatban az, amit barátaink jóakarattal és részvéttel, ellenségeink pöffeszkedve, gonoszul terjesztenek, hogy 1956 fiaskó volt és a forradalom megbukott. Hogy válaszolhassunk erre a híresztelésre, fel kell tennünk a kérdést: mi a forradalom? A forradalom az erőszak ténye, amelynek során a haladás erői megdöntik az. uralkodó, elnyomó rendszert és új intézményeket állítanak helyébe. A forradalom kiterjedhet a gazdasági, a társadalmi és a kormányrendszerre egyaránt, de mindhárom téren egyidejűleg egymástól elválaszthatatlanul összeforrva, hármas forradalom is végbemehet. 1956-ban mindhárom téren gyökeres változás történt és a forradalom minden tényezője biztosítva volt. Az erőszak a legkevésbé volt jelentős. Azt nem a haladás erői kezdeményezték, hanem a sztálinisták és a szovjet haderő. A haladás képviselői csak védekeztek. Az egyes személyek elleni erőszak — és ez a forradalom tisztaságának egyik gyöngyszeme —, elszórt és kisfokú volt. Néhány kilengés, mint a Köztársaság tér-i események, ha nagyon sajnálatosak voltak is, nem változtatják meg azt a tényt, hogy a sztálinisták évtizedes vérengzésével, a magyar nép ellen elkövetett genocidumával összemérve nem az a meglepő, hogy a kommunista erőszak szervei ellen megtorlások fordultak elő, hanem az, hogy olyan kevés történt. A személyek elleni erőszak elenyésző száma arra is utal, hogy magyar vért nem szabad bosszúból ontani. Még a vétkeseket is más, nem halálos büntetéssel kell sújtani! A forradalom másik tényezője az elnyomó rendszer szétzúzása. Ezen a téren 1848 és 1956 is teljes munkát végzett. 1848-ban a feudális központi hatalmat egy tollvonással eltörölték; 1956-ban a sztálinista rendszer két támasza, az ÁVH és a sztálinista pártvezetőség megsemmisült: föld alá menekültek vagya Szovjetunióban kerestek menedéket. 1956. november 1-én a régi rendszerből csak a rossz emlék maradt meg és nem volt honi erő, mely kívánta volna azt.-66-
