Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

monikus összhangban működő, állandó törvényeknek engedelmeskedő naprendszert és világegyetemet. A naprendszer új képe, belső harmóniája, a gravitáció és más állandóan ható törvények felfedezése arra ösztönözték a gondolkodókat, hogy hasonló törvényeket keressenek az emberi társadalomban is. Kételkedni kezdtek abban az akkor uralkodó gondolatban, hogy a fennálló társadalmi rend örök és isteni eredetű. Új, igazságosabb, harmonikusabb kapcsolatot kerestek ember és ember, uralkodó és társadalom viszonyában. Innen kiindulva jött a „Társadalmi Szerződés” gondolata a felszínre, amely tagadta az uralkodó hatalmának isteni eredetét és kimondta, hogy az államfőt a nép bízta meg a kormányzással és hogy a hatalom korlátolt, határait a nép, nem pedig az uralkodó akarata szabja meg. A francia enciklopédisták ezt a gondolatot áradattá növelték, mely a felvilágosodásban tetőzött. A felvilágosodás ideológiája olyan kormányzatot követelt, amely: a kormányzottak akarata szerint igazgat, biztosítja a polgárok politikai és emberi jogait, az ellenzéknek szabad működést enged, a törvény előtt a polgároknak azonos jogot biztosít, és a hatalmat megosztja a törvényhozás, igazságszolgáltatás és az adminisztráció intézményei között. Az ilyen kormányzat kizárja az egyes, az osztály, de még a többség tiranniáját is az egyén és a kisebbség felett, így az ember-ember közötti viszonyt visszavezeti természetes állapotába.

A felvilágosodás átültetése a gyakorlati életbejelenti a klasszikus liberális kormányforma és társadalom életbeléptetését. Ilyen kormányt és társadalmat elsőízben az u.n. „dicsőséges forradalom” Angliában (1689- 1690), az amerikai és francia nagy forradalmak keltettek életre. Ükapáink nem sokkal később, 1848-ban valósították meg ezt a kormányzatot és társadalmat azáltal, hogy felszabadították a jobbágyokat, az ország lakosait nemre, vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül egyenjogú állampolgárokká tették, biztosították az egyén szabadságát, a sajtó, gyülekezés és társulás jogát, a szabad választásokkal létrehozott parlament felelős minisztériumot hozott létre, a Nemzetőrségben a polgár-katona gondolatát valósították meg, a törvény előtti egyenlőséggel, közteherviseléssel és a kormányhatalom megosztásával és egyensúlyával a magyar társadalmat felzárkóztatták nyugatra és Közép-Kelet-Európa vezető, haladó nemzetévé tették. 1956-ban ezekhez az eszmékhez tért vissza a magyar nemzet.

1848 és 1956 eszmei azonosságának nagy magyar tragédiája abban áll, hogy 1956-ban, száznyolc évvel a sikeres 1848-as forradalom után, még ugyanazokért az eszmékért, ugyanazokért a reformokért kellett harcolnunk és annyi hősnek és mártírnak kellett életét értük feláldoznia.

A lkot márt vos forradalmak.

Mindkét forradalmunk megfelelt Edmund Burke, a késő XV111. szd.-i brit törvényhozó és gondolkodó definíciójának, annak, hogy mindkettő „törvényes”, azaz „alkotmányos” forradalom volt. A reformokat alkotmányosan összeült törvényhozás léptette életbe 1848-ban. A bécsi kamarilla áskálódása ellenére is a Habsburg király kénytelen volt a reformokat-65-