Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

hettem mást, elindultam vissza, haza — gyalog persze, akkoriban csak gyalog jártunk.

Megérkeztem haza, már sötétedett — és olyan furcsa volt: kinn állt egy autó. Nem is az utcán, hanem a villa kertjében. Égett a belső világítás, és láttam, hogy az udvar teli van vadidegen emberekkel. Nem tudtam elképzelni hogy kik lehetnek, egy kicsit meg is ijedtem tőlük, elindultam gyors léptekkel a lépcső felé — és az uram épp jött le a lépcsőn. Ijedten ő is, hogy nem talált otthon-----Na akkor persze

Az első mondatokra nem is emlékszem — —

Ő már ment volna el, mert bemenni sem tudott — a kulcsa az esőkabátja zsebében volt, az esőkabát meg benn maradt a laktanyában — végleg. Pali indult volna már vissza — de persze akkor feljött velem.

Egy fiatal fiú követte, jött mindenütt a nyomában, be a lakásba is, amíg csak vissza nem küldte az uram:- Menj vissza nyugodtan a többiekhez — azt mondja neki —, nem lesz semmi bajom! Csak lezuhanyozom, és megyek!

És akkor én kérdeztem, hogy ki ez a fiú, meg kik ezek lenn a kocsiban — és Pali azt felelte rá, hogy

— Ezek? Hát a testőreim — és nevetett.

A TESTŐREID?? mondom. — De KICSODÁK? Ismered egyáltalán őket?? — mert azért valahogy aggasztott ez a dolog, hogy csupa fiatal civil, majdnem kölykök még, elég szakadtán öltözve, piszkosan, és mindegyiknek géppisztoly a nyakában

Hát, én nem is tudom — azt mondja Pali —, az egyiket úgy hívják hogy Bagarol, a másikat meg — és mondott még egy ehhez hasonló nevet, nem emlékszem már hogy mit. Csak ez úgy megragadt bennem, hogy „Bagarol”, mert az egy cipőpaszta-márka volt azokban az években. Szóval hát ezek a gyerekek talán nem is tudták egymás rendes polgári nevét, meg Pali sem kérdezte tőlük, egyszerűen csak rájukragadt valami csúfnév, és akkor úgy szólongatták egymást. Jelezte is Pali egy gesztussal: nem kell ezt feszegetni.

De Bagarol semmiképp nem akart tágítani az uram mellől, leült az ajtó elé a lépcsőre a géppisztolyával, ott maradt —

— Ülj be nyugodtan a kocsiba, itt nincs semmi veszély! — azt mondja neki Pali.

Nem maradt egy negyedórát sem az uram, épp csak átöltözött és szaladt, beült a kocsiba a fiúkhoz és mentek — de azért fantasztikusan jó volt ez is-----Aztán pár nap múlva mentem újra le. Ez a 28-a utáni napokban volt már, egy viszonylag békésebb időszakban, addigra már nagyjából elültek a harcok. Akkor már az uram tudtával mentem — olyannyira, hogy Pali elküldte értem ha nem is a kocsit, de a sofőrjét, Takács bácsit.

Összekapkodtam akkor egy csomó ennivalót, meg fehérneműt az uramnak, meg minden egyebet amire odalenn szüksége lehet — és mentünk.-37-