Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

És — hát ez csodálatos volt. Mintha valami ünnep lenne: a rommá lőtt Kilián körül az utcák TÖMVE emberekkel! De még a mellékutcákban is tolongtak! Civilek, a környék lakói, meg nyilván a város más részeiből is sokan, akik eljöttek megnézni a győztes Kiliánt, munkások, asszonyok, gyerekek, rengeteg vasutas — nem tudom hogy miért emlékszem pont a vasutasokra, de most is előttem van a kép a tömegről a sok sötét egyenruhával, hát lehet hogy beszkártosok meg postások is voltak köztük, de szinte feketéllett az emberáradat — a felkelők meg kötélkordont vontak az épület és a téglatörmelék közé, és ott őrizték ezek a fegyveres fiúk a laktanyát, hogy ne menjen be a tömeg —

az első élményem a rémület volt, hogy mennyire szétlőtték a Kiliánt, hát félig romokban hevert az a hatalmas épület — de aztán teljesen lekötötték a figyelmemet az emberek, mert ezek ott tényleg boldogan ünnepeltek, és kórusban üvöltötték, hogy „JÖJ-JÖN MALÉTER, JÖJ-JÖN MALÉTER!”, többezer torok — odaértünk a tömegbe, és Takács bácsi mondta, hogy

— Tessék jönni, hát menjünk be, várja az ura —

— Nem még, egy kicsit várjunk — mondom —

Takács bácsi meg nem értette, és magyarázta, hogy minket beengednek, hiszen Maiéter Pál felesége vagyok.

Hát tetszett hozni igazolványt, nem? Megmutatjuk az igazolványt, és —- De nem — mondom —, most egy kicsit hadd maradjak még itt, szeretnék most egy ideig még annyi lenni csak mint ezek a többiek! Hadd legyek még csak egy PONT ebben a tömegben, és hadd nézzem még egy kicsit-----MALÉ-TERT AKAR-JUK, MALÉ-TERT A KORMÁNY-BAÜ - ordította a tömeg, én meg ott álltam, és kimondhatatlanul élveztem hogy nem tudják hogy ki vagyok, meg hallgattam amit mellettem beszéltek, hogy „Maiéter Péternek hívják a parancsnokot”, „öreg szivar már ez a Maiéter Péter, de belevaló gyerek”, én meg csak nevettem, mert hogy nem Péter hanem Pál, és nem öreg szivar, én meg a felesége vagyok kavargón bennem a büszkeség, a szerelem és a félelem és egyre vadabbul követelte a tömeg, hogy jöjjön ki Maiéter, és beszéljen hozzájuk — én közben egy kicsit szorongtam is, mert tudtam hogy nem szeret nyilvánosság előtt beszélni az uram — de aztán nem is jött ki, hanem kiüzent, hogy mindenkit üdvözöl, de ne haragudjanak, ő nem jöhet most ki mert rengeteg a dolga, és hát ő katona, neki az a föladata hogy gondoskodjon ennek a laktanyának a védelméről, nem az hogy beszédet tartson, de azért számít mindenkinek az együttműködésére és kéri, hogy őrizzék meg a forradalom egységét és tisztaságát — egy kis felkelő fiú mondta ezt el, mint a parancsnok üzenetét, de az emberek nagyon morogtak, zúgolódtak, hogy mért nem jön ki Maiéter — aztán valaki felröppentette a jelszót, hogy akkor menjünk el a Parlamenthez, és akkor tényleg el is kezdett lazulni a tumultus, egymás után elindultak az emberek- 38 -