Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
És akkor megszólalt a telefon. A Kiliánból hívták az uramat. A Kilián a Műszaki Kisegítő Alakulatok Parancsnoksága alá tartozó laktanya volt, az uram egyik laktanyája, az építőiparban dolgozó katonai egységek voltak benne. És onnan telefonáltak. Hogy mit csináljanak, mert a tömeg körülvette a laktanyát, és az emberek fegyvert követelnek, és erőszakkal be akarnak jönni a laktanyába. Hát Pali ettől teljesen készen volt. Azt a parancsot adta, hogy szó sem lehet róla, zárják le a bejáratot és ne álljanak szóba velük - de RETTENETESEN dühös volt, valósággal DÜH ROHAMOT kapott! Nem mondta ő hogy „csőcselék”, mint a rádió, hogy „grófok-bárók és prostituáltak”, egy szóval sem mondott ilyesmit — de hát CIVILEK! Az Ő LAKTANYÁJÁBA! Hát ezt az ő katona-gondolkodása képtelen volt bevenni. Ez egyszerűen nonszensz volt neki! És KÁROMKODOTT, de CSÚNYÁN amit előttem SOHA máskor nem tett! És ment volna, azonnal odament volna — de rájött hogy úgysem tudna eljutni a Kiliánig, jobb ha a telefon mellett marad. Én kértem hogy feküdjünk le, mert rettenetesen fáradt voltam már, és tényleg le is feküdtünk — de a villany égve maradt, mert Palit állandóan ugráltatták a telefonhoz. Egyfolytában szólt a telefon, jöttek a jelentések a Kiliánból, hogy az ostrom erősödik, és nem tudnak mit csinálni. És akkor emlékszem hogy ilyen távutasításokat adott az uram, hogy az udvaron álló teherautóval álljanak rá a kapura, hogy ne tudják benyomni. Meg azt is mondta, hogy beszéljenek a civilek vezetőivel, mondják meg nekik, hogy nincs a laktanyában fegyver — mert tényleg így is volt, ott nem fegyveres alakulatok állomásoztak, hanem olyan katonák akik dolgoztak, még kiképzést is alig kaptak, csak gyakorló puskáik voltak, amihez még éles lövedéket sem adtak, úgyhogy ott gyakorlatilag nem volt fegyver! Ezt aztán meg is mondták az ottrekedt tisztek a kintieknek — de azok persze nem hitték el! Csak még jobban felbőszültek ettől is! Az épület egyik fele munkásszállás volt, ott civil építőmunkások laktak — akkor már azok is a felkelők oldalán álltak. Valami vész-átjárók voltak a két épületrész között, lefalazott ajtók, már azokat is kezdték bontani a pincében, szóval most már két oldalról folyt az ostrom na akkor Pali nem bírta már tovább. Tán az ötödik telefon után: hogy hát ő mégis bemegy. A sofőrjét nem tudta elcsípni, úgyhogy végül az Ezredes utcai garázsba telefonált, hogy küldjenek érte egy kocsit. És nemsokára ott is volt a kocsi. Én nem vagyok különösebben ijedős. És Pali mellett megszoktam már, hogy hát időnként megy, mert mennie kell. De akkor én — mintha megéreztem volna. TÉRDENállva, ZOKOGVA kértem hogy ne menjen! BŐGVE KÖNYÖRÖGTEM neki! Az autó már lent várt, én meg egy népszínműbe illő, borzalmas jelenetet rendeztem az uramnak — nem is értem hogy miért pont akkor, nyilván akkor mondták fel az idegeim a szolgálatot. Persze hiába volt minden — Pali elment. Ez már úgy éjfél körül lehetett, vagy még később. Az uram elment- 31 -
