Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
ahogy jöttünk vissza az ebédről — mi lejártunk a kollégákkal a Rózsadomb vendéglőbe, az csak pár lépés volt a Fajtakísérleti Intézettől, bekaptuk az előfizetéses menünket, aztán vissza — és az utcán ahogy jövünk, feltűnt, hogy velünk szembe fiatalok jönnek, csoportosan meg egyenként, sietnek mind a Margit körút felé, és mindegyiknek a mellén piros-fehérzöld kokárda — mi lehet ez? Úgyhogy meg is kérdeztem a többiektől, hogy ugyan mit jelentsen ez, — Gyerekek, milyen ünnep van ma? Miért van mindenkin nemzetiszínű szalag? Leváltották a Gerőt?? És akkor többen is mondták, hogy — Hát nem tudod?! Tüntetés lesz a Bem-szobornál, nyilván oda mennek! — TÜNTETÉS? — mondom. Miféle tüntetés?? Hát szolidaritási tüntetés a lengyelek mellett! Hogyhogy nem hallottál róla? És erre akkor kapcsoltam, hogy persze, hát Poznanban történtek dolgok, biztosan arról van szó. És akkor valaki felvetette, hogy jó lenne lemenni, megnézni a tüntetést. Tényleg - mondom — gyerünk le! Szóljunk a főnöknek és menjünk! — mert elég normális hely volt az Intézet, az osztályvezetők mind öreg mezőgazdasági szakemberek voltak, lehetett velük emberi hangon beszélni. Odaértünk az Intézet bejáratához — és ott állt a kapuban az egyik idősebb kolega bácsi, és azzal fogadott minket, hogy — Na, mit szóltok hozzá — mert mindenkit tegezett —, betiltották a tüntetést! Bementünk — és akkor egyszerre már mindenki a tüntetésről beszélt. Izgatottan vitatkoztak, mert mindenki másképp tudta: engedélyezték — betiltották — nem, mert engedélyezték — igen, először engedélyezték, de aztán betiltották — betiltották, de utána visszavonták és engedélyezték — na hát ezen nem lehetett eligazodni. De betiltották, nem tiltották, akkor már mindenki fel volt húzva és ment volna, különben is láttuk az ablakból, hogy az egész környék arra igyekszik, kokárdákkal, zászlókkal. És tényleg el is engedtek, inkább csak féltett az osztályvezetőm. De vigyázzanak Juditkám, csak óvatosan, nem kell nagyon belekeveredni! — ő is, de egy szóval sem ellenezte, úgyhogy lementünk. Összeálltunk hárman vagy négyen a kolleganőimmel, és elmentünk megnézni a tüntetést. Hát eléggé teli volt már a tér, amikor mi odaértünk. Diákok, asszonyok, katonák, öregek, munkások, gyerekek — és egyre csak özönlöttek tovább az új csoportok. Először úgy tettek az emberek, mintha csak sétálgatnának, mert csodálatos idő volt, melegen sütött a nap, úgy tettek minthogyha csak véletlenül járnának arra és ráérő idejükben megállnának napfürdőzni — de aztán egyre csak ömlött a nép a térre nyíló utcákból, egyre hatalmasabb lett a tömeg — én a rakpart korlátjánál találtam ma-26-
