Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

KOCSIS A NNA MÁRIA 199 „Pali’ — részlet egy portréból —, /. 56 — nekem ez máig is A CSODA. Ami az életemben a csúcs volt, az emberhez méltó. Furcsa hogy ezt így mondom, hiszen akkor én nagyot vesztettem, a legnagyobbat, amit ember veszíthet. Én akkor MINDENT elvesztettem! Mégis úgy gondolok vissza rá, hogy gyönyörű volt. * Elkezdődött-----­Az első emlékem az októberi dolgokról az, hogy Szegeden és Pécsett „valami történt”. Nem tudom pontosan hogy mi, az egyetemistáknak volt valami megmozdulásuk — és ez sem tűnt volna föl nekem, ha nem kap­csolódtak volna hozzá személyes vonatkozások is. Apám telefonált vala­miért Pécsről; Pali beszélt vele; és nyilván ezekre a mozgolódásokra célzott apám, mert hallottam hogy Pali azt mondja neki: „Igen, igen, csak bele ne keveredj semmibe!” — idegesen, kicsit még talán türelmetlenül is. Hozzá­teszem: Pali meg volt GYŐZŐDVE róla, hogy a telefonunkat lehallgatják. Úgyhogy ez a válasz erről is szólt, benne volt hogy le akarta szerelni apá­mat: erről nem kell beszélni, ez nem telefon-téma, elég erről most csak annyi, hogy az ilyen dolgoktól az ember tartsa magát lehetőleg minél távolabb. Hogy itt Pesten miminden történt közben, Petőfi Kör, meg egyebek, arról én tényleg nagyon keveset tudtam. Nem kizárt hogy az uram tudta ezeket a dolgokat — én nem tudom, mert nekem nem említett semmit. Vagy csak nem emlékszem rá? Én dolgoztam, arra figyeltem, egész nyáron kiszállásokon voltam, eldugott falukban, pesti híreket alig kaptam más­tól mint tőle — nem, hát én NEM tudtam semmit! Az én egész ötvenhatos emlékezetem ezzel a telefon-mondattal kezdődik, hogy „vigyázz, nehogy belekeveredj valamibe!” És én ekkor erre: MIBE?! — ezzel a ki sem mon­dott kérdéssel kezdődött nekem az egész. Október 23-a keddre esett. Két nappal előtte, vasárnap még kimentünk sétálni. Váci utca. Kígyó utca, emlékszem hogy bementünk a Jégbüfé melletti Mézes Mackóba — Előttem van az egész délután: őszies idő volt. Pali civilben és a katonai esőkabátjában, ami rangjelzések nélkül simán elment civilnek is — aki há­rom gyerekre fizeti a gyerektartást, az meggondolja, hogy vegyen-e külön még egy civil kabátot is, ez olcsóbb megoldás volt-----­Október 23-án -- hát én megintcsak nem tudtam semmiről, valahogy kimaradtam a szórásból, nekem senki nem szólt hogy valami lesz! Csak- 25 -

Next

/
Thumbnails
Contents