Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

Magam nem csodálkozom, hogy Csurka elszörnyedt, belegondolva ebbe a bénító összefüggésbe. Nem csodálkozom azon. hogy egy európai értelmiségi gyülekezetben megszólalva a pátosz regisztereibe emelkedett a hangja, amikoregy új, az ezredvégi rossz haladványt feltörő szellemi magatartás alapszavait, alapító gesztusait kereste a kisebbségi fóbiákban szorongó Európa és a maga számára. Még azon sem csodálkozom, hogy végső (vagy első) lépésként Epiktétoszt idézte emlékezetből: ..Egyetlen eszköz van a szabadság elérésére: ha készek vagyunk meghalni.” Hiszen ha a világkonstelláció (mai realitás) végveszéllyel fenyegeti azt. a személyiség maga miért tartaná elképzelhetetlennek a maga törekvéseinek fedezeteként vetni kockára rég kockán forgó életét?

Fekete Sándor azonban nem mélyült el ebben a gondolatmenetben, nem adta meg ezekre a kérdésekre a maga válaszait. Egyszerűen eltekintett tőlük. így az ő interpretációjában (nem kutatom, hogy félreértés hozta-e így. vagy tendenciózus szándék e kérdés a szerző lelkiismeretére tartozik) súlytalanná váltak, sőt gyanússá váltak Csurka indítékai, indokolatlanná, hordószónoki gesztussá egész fellépése. végzetesen tévessé, kártékonnyá, egy túlhevült szakaszban egyenesen nemzetvesztővé. kollektív öngyilkosságra buzdítóvá a következtetései.

Fekete Sándor nézetei előadására egy hosszadalmas leckéztetés formáját választotta. Ezt a folyamatot követni, és egyelőre minősíteni sem kívánom, hanem igyekszem rendezett összefüggésként vázolni gondolatait, s ilyen módon szembesülni velük.

Szerzőnk az adott (közép-kelet-európai. világ-) helyzet megközelítését csakis politikai módszerekkel, érvekkel, szándékokkal, becsvágyakkal tartja elképzelhetőnek. Maga ezeket alkalmazza, mást feltételezni vitaellenfeléről sem hajlandó. Számára következésképp a legtágabb értelemben vett realitás egy kétségkívül létező />o//7/Aíz/ realitással, tud niillik a Jaltai Egyezménnyel azonos. Aki realitást mond. a Jaltai Egyezményt gondolja. Aki elfogadhatatlannak mondja a realitást, a Jaltai Egyezmény felrúgására mozgósít, vagyis „halálos kalandba invitál". És aki (a vonatkozó névmás mögött mindig Csurka neve értendő) lelkiismereti kényszernek engedve úgy dönt. hogy ezentúl vagy ezúttal nem rostálja meg gondolatait, azt a megfontolást szem előtt tartva, hogy vajon milyen személyes következményekkel jár majd fellépése, hanem egyszerűen azt mondja, amit gondol és érez (vesd össze:

....... nem oly becses az irhám hogy érett fővel szótlanul kibírnám ha nem vagyok

szabad” József Attila), aki tehát így dönt. az fejjel viszi az. országot a Jaltai Egyezménynek. szónoki hordója körül ördögök légiója táboroz, feje fölött a nemzethalál. nemzetvesztés felidézett felhői gomolyognak. Aki úgy dönt magában, kimondom. amit ki kell mondanom, és vállalom a következményeket, az fogságba esett athéni katona, aki öngyilkos akar lenni, és testamentumában az öngyilkosságot szabja az erkölcsös lét egyedüli mértékéül.

így, vagy körülbelül így halad Fekete Sándor gondolat menete.

Számomra ez egyszerűen elképesztő irány. Még sohasem tapasztaltam, hogy valakit ennyire ne befolyásoljon az, mit is ír valójában vitaellenfele. Hogy valaki ekkora lendülettel és indulattal vesse rá magát egy fantomképzetre, amit rajta kívül senki nem lát. senki nem gondol és senki nem ismer.

Csurka világosan és mélyen fogalmaz, amikor azt a tényt, hogy Európa elfertőződött realitás-vírussal, a politikai realitásuk túláltalánusitásával okolja meg. Fel kellene már eleveníteni azt a mondjuk Marx korában és gondolkodásában még jelenlevő evidenciát, hogy a politika nem tartalmazza és nem minősíti az emberi, a társadalmi lét minden jelenségét és megnyilvánulását, hanem éppen fordítva: a politika csak egy ezen jelenségek és megnyilvánulási formák közül. A politika nem lehet ura és mértéke az emberi létnek, legfeljebb csak egyik segédtudománya illetve részfolyamata.

Én itt felelek a címben feltett kérdésre. Ez az. a szabadság, amiről szó van. Egy- 134-