Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
legalább eltűrik, most már nem börtöntöltelék, aki napi nyolc plusz órát dolgozik. Még Szabó László fénykorában egyszerű „kék fényes” jelenség volt; ha valaki hülyére dolgozta magát. Most szépen ráhagyják a lakosságra, boldoguljon, ahogy tud ... FP: És ezt maga a lakosság is boldogulási folyamatnak tekinti? PGY: Úgy gondolom, igen. Nincs különösebben meghatva tőle, igen zordon szövegeket lehet hallani a kocsmákban, de — valószínűleg öntudatlanul okult a lengyel példából. Abból, hogy másfél évig tartott a Szolidaritás, tíz millió tagja volt, és úgy b...ták szét, ahogy akarták. Közben persze létezik még valahol a „föld alatt”, de az 56-os és a 68-as eseményekre még egy lapáttal rátett ez a katonai diktatúra. Rájöttek az emberek, hogy teljesen reménytelen ugrálniuk. FP: Éppen a lengyel példából okulva, hogy létezhetnek korlátozott demokratizálódási folyamatok a kelet-európai rendszerek keretein belül is, de ez a folyamat egy tollvonással vagy egy kommunista Pinochettel bármikor megváltoztatható, mennyiben érzik, tekintik az emberek a már kiharcolt, megkapott engedményeket átmenetinek? PGY: A kádárizmus lényegéhez tartozik a szorongás fönntartása. Tehát kezdenek ugyan az emberek többé-kevésbé minden normális szabadságjoggal rendelkezni, már ami a magánéletet illeti, de felülről folyamatosan éreztetik, hogy ez bármelyik pillanatban megváltoztatható, hogy ezt pusztán az ő úri kedvük diktálja így ... FP: Azért talán idézőjelbe kellene tennünk a szabadságjog kifejezést... PGY: Igen, talán úgy jellemezném, hogy itt egy jog nélküli szabadságról van szó, amelynek megadása mindig a rendszer vezetőinek pillanatnyi hangulatán múlik. Mint ahogy most már pl. elég érettnek érzik a lakosságot arra, hogy útlevelet adjanak neki ... Tavaly megpróbáltam elmagyarázni valakinek Amerikában, hogy mi ez az „ablak” az útlevélben. Képtelen volt fölfogni, hogy milyen értelemben érvényes az útlevelem öt évre, hogyha tulajdonképpen nem utazhatok vele. Hát ilyen ez a rendszer is. FP: Vagyis sok mindenhez ad útlevelet, csak mindig ablakot kell kérni hozzá, és ez az ablak — ha megkapja az ember — csak egyszeri kitekintésre alkalmas, és igen hamar bezárul. PGY: Mondok egy másik példát. Nagy Bálint barátom elment egy GMK-ba dolgozni. Egyszer behívták a GMK könyvelőjét, aki nem ismerte Bálintot. Azt kérdezték tőle a Gyorskocsi utcában: „mondja csak, mit tud maga a Nagy Bálintról?” „Mit kellene tudnom róla? Építész” mondta a könyvelő. „Nagyon fontos magának, hogy együtt dolgozzon azzal az emberrel?” kérdezték. Majd finoman jelezték, hogyha Bálint továbbra is a GMK-ban fog dolgozni, nehézségek adódhatnak. Magyar-88 -
