Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

A hatalmi fordulat legitim kiindulópontja tehát csak a társadalom belső szükséglete lehet. A legitimációváltás folyamatát Bibó nem ágyazza össztörténeti sémába, hanem egy közösség, méghozzá nemzeti közösség életének antropológiai fordulataként fogja fel. ,,Ez a forradalom nincs kötve társadalmi és gazdasági fejlődési időszakhoz” — folytatódik az előbbi idézet — „a társadalmi és gazdasági fejlődési átmenetek megtörténhetnek nagyobb politikai rázkódtatások nélkül is, de az emberi méltóság egyetlen forradalmának, bármilyen társadalmi és gazdasági fejlődési időszakban, de valamikor le kell zajlania ahhoz, hogy demokráciáról beszélhessünk. Ez a forradalom Svájcban a Xll-XIV. században, Hollandiában a XVI. században, Angliában a XVII. században, Amerikában és Franciaországban a XVIII. században, Oroszországban a XX. században zajlott le, teljességgel különböző társadalmi és gazdasági előfeltételek mellett...” (A magyar demokrácia válsága, i.m. 27. old.) A hagyományos legitimáció válsága, az emberi méltóság forradalma igazolja belülről a hatalmi fordulatot. A tradicionális hatalom lélektani nyomása — tehát belső elismerése — attól való egyéni felszabadulásának az egész közösség felszabadulását kell jelentenie Bibó zsinórmértéke szerint. (E gondolatot a Német hisztéria kéziratból szó szerint emeli át A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című 1946-os könyvébe. (Ezzel kizárja, vagyis normatív módon betegnek, torznak tartja a hagyományosat felváltó nem-demokratikus legitimációkat, amelyekkel egy leíró legitimáció-elméletnek számolnia kell. Például a XIX. században megjelenő „hamis monarchia” típusát (Napoleon, II. Vilmos) a karizmatikus vezér baljós prefigurációjaként fogja fel.

Bibó e történelmi megfontolásaiból az következik, hogy az új uralom, amelynek feladata legitimálnia magát, tehát működési szabályait bensőleg elfogadott közfelfogássá változtatni, nem üres lappal indul, hanem előzetes közfelfogásra támaszkodik, s működésének, hatalomgyakorlásának elfogadott céljai adják előzetes legitimációját. „Valójában azonban minden történelmi demokrácia úgy indult el, hogy bizonyos különös alapelvekre nézve előzetes megállapodás alakult ki az ország túlnyomó többségében és az ezeket az alapelveket vitássá tévő álláspontnak nem volt meg a pártalakítási lehetőségük. A holland, angol, amerikai és francia parlamentális szabadság is azzal kezdődött, hogy a királyi abszolutizmus híveit többé-kevésbé kizárta a parlamenti küzdőtérről, sőt ezen túlmenően igen méltánytalan személyi megszorításokat is tett. Mégis elindulhatott ezen az úton a valóságos szabadság azért, mert a kötelezően előírt platform olyan volt, hogy azon az ország túlnyomó többsége elfért. Ugyanez volna a helyzet a szocialista viszonyok elismerésére szorított magyar többpártrendszer esetén is.” — írta Bibó 1957-es memorandumában. (Magyarország helyzete és a világhelyzet. Magyar Füzetek, 1979. 4. sz. 156. old.)-77 -