Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)
1985-09-01 / 17. szám
KÖTELES PÁL Társbérleti nacionalizmus és a nemzetiségi kérdés Válaszommal nem Tilkovszky Lóránt meggyőzésére törekszem. Úgy gondolom ugyanis, hogy vitacikkével (Árnyalt kritika vagy rehabilitáció — Magyar Nemzet 1983. július 13.) ő sem remélte álláspontom megtagadását. Világlátásunk oly mértékben más, annyira különbözőképpen látjuk a magyarság szerepét és felelősségét Közép-Kelet-Európa történelmének alakításában, oly különbözőképpen a térség népeinek múltját, vezetőinek erényeit és hibáit, hogy a kölcsönös meggyőzésnek vajmi kevés a reménye. Tilkovszky a nacionalizmust, revizionizmust magyar sajátosságnak hiszi. Az én ismereteim viszont azt bizonyítják, hogy e rongyságok gyakorlásában nem illet meg bennünket különleges hely és szerep; hogy e történelmi rákfene rendkívül bonyolult okok miatt hat újra meg újra. Az okok és okozatok néha föl is cserélődnek, úgy hogy a jelenségre Szűcs Jenő társbérleti nacionalizmusánál aligha található érvényesebb minősítés. Ténykérdés ugyanakkor, hogy a nemzetiségek diszkriminációjában a történelmi fejlődés és nem faji hajlam okán — a magyar állam kezdő szerepe elvitathatatlan. Nem így az irredentizmus szellemének alakításában. Eléggé ismert ugyanis, hogy különösen a 19. század második felétől kezdve, a román nemzeti felemelkedésért munkálkodó értelmiség gondolkodását (például) milyen döntően meghatározta a dáko-román kontinuitás ideológiája, mely lényegében a román irredenta mozgalom motorjává lett. Mondjuk ki: a magyar állam fölrobbantásának dinamitjává. A nagyszerb nacionalizmusnak is megvolt a maga irredenta ideológiája, s befészkelődött a szívekbe és az agyakba a kisebb intenzitású szlovák irredentizmus is. Nem kell túl nagy bölcsesség annak megállapításához sem, hogy a revizionizmus sem magyar sajátosság, hanem visszahatásként keletkezett magatartásforma korábbi — méltánytalan, vagy annak ítélt — területi elcsatolásokra. Mert igaz. ugyan, hogy 1920, tehát Trianon után fékevesztett volt a magyar revizionista propaganda, de ugyanilyen olthatatlanul lobogott a két bécsi döntés után a csehszlovák és a román. Maga a jelenség elég világos, a talány csak az, hogy miért csupán a magyar irredentizmus, miért csak a magyar revizionizmus jelent kárhoztatandó mozgalmat hazai történészeink némelyike számára? Holott a revizionizmus, lényegénél fogva mindenütt lélekmérgező, függetlenül attól, hogy milyen cél érdekében használják.-67 -
