Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

Az új ismeretek jegyében az emberszabású Isten fogalma tarthatatlan. A világban nemhogy isteni beavatkozás nem munkálkodik, de még a szigorúan vett törvényszerűségek sem alkalmazhatóak következetesen. Nem mindegy azonban, hogy milyen ateizmust fogadunk el. A racionalizmus szorosabb kapcsolatban van az Ó-testamentum (társadalmi szerződésen alapuló) elveivel, mint a szent-tamási Summa (természettörvényeken alapuló) kereszténységgel. Az, hogy a skolasztika a racionalizmussal volt vemhes való igaz, de csak oly módon, hogy az a protestantizmus magvát tartalmazta. A felvilágosulás tudvalevőleg közvetlen kapcsolatban van a protestantizmussal — amely szintén az ó-testamentumi elvek megerősítésében nyilvánult meg. A kálvinizmus pl. egész nyilvánvalóan ó-testamentumi.

Amikor egy vallás paradigmusa megszűnik az nem vész el mindenestül. Bizonyos beállítottság és magatartás beleépül az új paradigmusba. A racionalizmus mellett való kizárólagos síkraszállás következtében könnyen megtörténhetik, hogy a kereszténységnek még az alaphangulata sem kerül bele az új világképbe és ez tovább fokozza azt az egyoldalúságot, amelyet a racionalizmus pl. a technológián keresztül máris a végsőkig kiélezett.

*

Hegel tévedése az volt, hogy a keresztény Istent a filozófia csúcspontjába helyezte el és azt nem állította vele párhuzamba és most amikor a filozófiát átírják (írják mert íródik) a vallás válsága egyszerre több síkon nyilvánul meg. A filozófusok is pálcát törnek felette és önmagával sem tud mit kezdeni. A szekularizáció csak feltételezett jelenség, mert a vallás hanyatlását követő vákumot azonnal olyan elemek töltik be, amelyek a vallás erejével hatnak — jólehet ahhoz semmi közük. Most is teljes egészében a vallásban élünk. Istenek és félistenek szeszélyeinek áldozunk. Más korokban is megtörtént, hogy a lét egyes területeire olyan erők hatoltak be, ahova azok nem tartoztak — démonok, kuruzslók, esőcsinálók a tudósok helyét foglalták el. Ma úgy tűnik, ennek az ellenkezőjét éljük.

A galambárusokat és pénzváltókat hiába űzzük ki a templomból, cézárok szobrait hiába döntjük le — azok ismét betelepülnek, míg a végén a templomot is lerombolják. A jelenlegi világkép nem zárja ki az új ismeretekhez méretezett Isten keresését. Ám ne tegyük azt bölcseleti pretenziókkal. Ahogy a valóság is többrétegű, úgy többfajta igazság is létezhet és a teológia magára vessen, ha új Istenét ismét végső és egyedüli igazságként vetíti elő. Ha nem ezt teszi akkor nem is lenne teológia.

Határ Győzőt nem ejti meg a gondolatok újszerűsége. A szóbanforgó három könyv tartalma az emberi gondolkozás eredményeinek egymásra épülése, a bölcselet nyersanyagának visszapillantó tükre. A szerző nem az időszerű igazságok újkeletűségét kutatja — sőt megelégedéssel állapítja- 62 -