Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

meg, hogy Einstein tételeit, ugyanúgy mint a quantum elméletet, vagy akár az özön közönyt is kifejezték más korokban is.

,,nem pályázunk soha-nem-hallott eszmék kifundálásának kétes dicsőségére, az elsőség, az un. eredetiség, a kitaláció babérjaira még kevésbé

már előttünk is, sokan töprenkedtek így; sokan indultak el a ,,haszontalanságnak” toronyiránt, sem nem törődve vele, és még csak legmerészebb álmaikban sem álmodva róla, hogy ezoterikus eszméikből későbbi gondolkozók elméjében új nézőpont logos z szpermatikosza — egy sokáig és tartósan hasznosnak vélt eszme modellje lehet”

(Antisumma, 119.o. #74)

Minden korban a bölcselet anyagának egésze áll a gondolkozó rendelkezésére. A bölcselet egyedüli dolga a gondolatok kreatív kombinatorikája és nem a végcélhoz való „progresszív” közeledés — ugyanúgy ahogy életünket sem tudjuk meghosszabbítani, legfeljebb az adott körülmények között elmélyíteni. A mennyiség nem alakul dialektikusán minőséggé, mert a mennyiség minden fokon konstans. A minőséghez lényünk teljessége szolgáltatja az oldóanyagot.

HOMO FA BÉR, VAGY HOMO 5/f PIENS?

Az ember új megfogalmazásával kapcsolatban, a racionalizmus hagyatékaként két forgatókönyv áll rendelkezésünkre:

1. A judeo-kereszténység Istentől elkülönített embernyi embere,

2. Az ó-görög isteni eredetű és isteni tulajdonságokkal felruházott embere.

Ezeknek a lehetőségeknek roppant jelentősége van, mind a hatalomra való jogosultság, mind az ember és ember közötti viszonyok további meghatározásának szempontjából. A judeo-kereszténység világképben Isten és ember két kategorikusan különválasztott alapelv. Az emberek nem emelkedhetnek isteni rangra, nem rendelkezhetnek isteni tulajdonságokkal. Az Ó-testamentumban a királyok is (amikor később megjelentek) csak emberek. Végső tökéletességükben, vagy isteni beavatkozással nem válhatnak istenekké. Az ó-görög vallásban az emberi szeszély és az isteni akarat keveredik, mint ahogy maguk az istenek is keveredtek az emberekkel. Az istenek meg is halhattak, fel is támadhattak (Dionyszosz, Perszefona), a halandók pedig a halhatatlanság szintjére emelkedhettek (Herakleitosz, Perszeusz). Az ó-görög vallás alapjában véve arisztokrata jellegű. Arisztotelész (és Szokrátesz is) bizalmatlan a demokráciával szemben. A LEGJOBBAK URALKODJANAK arisztosz — legjobb. A judeo-kereszténység magvában demokratikus, olyan értelemben, hogy a törvény valósul meg és nem az akarat, az erő vagy a jobbantudás. Ez a két eltérő felfogás megvalósulásában mind a két oldalról állandóan keveredik. A „fölülépítmény” ennek a kettősségnek az eredménye. Elméletileg a társadalmi alap és a fölülépítmény egy és ugyanaz (kellene, hogy legyen). A kereszténység annak megszervezett formá- 63 -