Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

denciákat megállapítani”, mert az író a gondolkozás természetéről ad tudomást és nem egyetlen pártfogolt eszmét kalauzol révbe.

Az önmaga kritikáját folyamatosan adagoló szerkezeti elem az emberi közelségnek és a gondolatok szemünk előtt történő kibontakozásának következménye. Bizalom és biztatás. Nem csupán arról van szó, hogy ezáltal kiveszi a kritikusok kezéből a fegyvert, és ha igen- akkor egyszersmint arra utal, hogy az írások méltatását más fokon kell elkezdeni.

Az új mondanivaló új esztétikai szabályok kikristályosodását igényli, olyan szabályok ismeretét feltételezi, amelyeket az író követ. H.Gy. sem célkitűzéseiben, sem módszerében nem követi az eddigi bölcseleteknek a dolgok végén meghúzódó fiktív szuperszerkezetek ok-okozati áthidalásait, logikájára nem vonatkozik a végső elveket követő eszmék stratégiája. Új szabályok hiányában mintegy hátralépve, a klasszikus filozófia szabályai szolgálhatnak némi eligazítással: Tudás, jószándék, mérték és nyíltság. Végeredményben csakis a mű számít, az emberi átélés teljessége és az író képzelőereje a döntő.

HA TÁROZOTT HA TÁROZA TLA NSÁG — A szkepticizmus mint mondanivaló —

Határ Győző nem valamihez mérten szkeptikus — sőt éppenséggel azt mondja, hogy olyan „valami” amihez képest hívők, ingadozók, vagy hitetlenek lehetnének az se itt a földön, se égen — se azon túl nincs. A feltételezett entitások, vagy merő törvényszerűségek, még ha léteznek is, azok kívül esnek az emberi felfogóképesség szpektrumán. Létezésünket sem ténylegesen, sem példamutatóan nem befolyásolja semmi. Végső igennel, vagy végső nemmel a világ nem szolgál példával. A szkepticizmus a világ megjelenéséből leszűrt tanulság. Nem fokozati megjelölés, hanem a világról való ismereteinkhez való következetesség. A valószínűségek labilitásának sokszor szemünk előtt történő színeváltozása sok gondot okoz azoknak, akik a tökéletességet gombostű hegyén táncoló angyalok káprázatában látják, vagy az eszméknek az időben és tettekben való megvalósulását remélik.

Az idő beteljesülése soha sem oldott meg semmit. Legtöbbször az történt, hogy múltbeli célok érdekében feláldoztuk a jelent, — míg a jövő egyre kétségesebbé válik. Az eszmék megvalósulásának egymást követő körforgásában valahányszor azoknak az ellenkezője valósul meg. Kiderül, hogy a térképet összetévesztettük magával a területtel. Ha megkérdeznénk az eszmealapítót, vagy azokat akik az eszméért életüket áldozták, hogy mi a véleményük a nevükben történő korszak-alkotásról, azok valószínűleg nem azonosítanák magukat vele. H.Gy. ezt a történelmi tapasztalatot a lehető legszélesebb alapokra helyezi: A világba kívülről nem lehet lelket lehelni.

*- 57 -