Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

VIRÁGH MÁRIA

Vadonban

Sárgászöld sztyeppe amerre szem lát. Egyhangúság bepecsételte idő szegmentjei a napok és az éjszakák.

Kis erdőligetek állonganak apró árnyékukkal. Helyenként a talaj föltépett húsa vörösük. Szívem a torkomban zakatol, félelem ömlik reám megfoghatatlan:

Hiszen itt nem vetnek, nem aratnak, itt nem mondanak újborra áldást, itt nincsenek fekete barázdák.

* * *

Csend van.

Égett fatönkön varjú ül, s az ég kékjébe szürkén vegyül a kóbor felhők hosszú lánca.

Egy óriási fehér madár röppen fel,

— inkább kísértet az, mint madár —. Ember sehol.

Ember soha sincs az ausztrál tájon. Félelmetes ez még nappal is.

Itt nincs ki beszéljen a rögökhöz, énekelgetek magyarul, hogy a szívem ne fájjon.-46-