Szivárvány, 1985 (6. évfolyam, 17. szám)

1985-09-01 / 17. szám

azt hallja, hogy „szociális termelésből fakad a jólét”', az ifjúproletár, aki már belerekedt, olyan lelkesen énekelte a gyűléseken, hogy ,.építjük boldog szocialista hazánkat"— mindezt évtizedek óta hallja, néha elkeseredéssel, néha émelyegve és viszolygással olvassa. De úgy tetszik, elkövetkezett az idő, amikor unja a litániát. Már belakott minden illúzióval, és tudja, hogy a kommunizmus Prokrustes ágy, és akit ebbe az ágyba kényszerítenek, nem meri szabadon mozgatni kezét-lábát, mert az ágy nem emberszabású, és nem elviselhetőbb akkor sem, ha időnként lószőrmatraccal bélelik. Amikor ezt tudatosítja, a kilátástalanság először feldühíti, majd unalomra készteti. A kommunista világban történi valami, amire nem számítottak az előimádkozók: elkövetkezett az alkonyati félhomály, az unalom korszaka. És unalom ellen nem lehet erőszakkal küzdeni; ennek a lelkiállapotnak vannak változatai, amikor már terrorral sem lehet harcolni ellene, mert az állandósult terror is unalmas, az emberek megunják. Mint valamikor, a ma is időszerű antialkoholista plakát hirdette: az unalom „öl, butít és nyomorba dönt”. Kell valami oka legyen, hogy a nyugati világ összes országai között Magyarországon a legmagasabb az öngyilkosok arányszáma.

*

Borges, a félvak argentin író Európában járt, és felháborodottan panaszolta, hogy az értelmiségi baloldal mindenfelé bojkottálja az írásait; hiába volt antifasiszta, nem bocsátják meg neki, hogy ugyanakkor antikommunista. Elkeseredve említette, hogy a demokrácia szemforgató hívei vallásos, babonás makacssággal hisznek a statisztikában, elfogadják azt, ami a közvéleménykutató szervezetek szerint a megkérdezettek 51 százalékának véleménye, csak mert ez a „többség”, tehát ez a helyes. Lehet, hogy ez más korban is így volt, de akkor még nem találták fel a Gallup-intézetet, amely a statisztika babonáit szentesíti.

*

Egy vasfüggöny mögül küldött levélben a mentegetőző sor: „A szükség nagy erő, sokmindenre kényszerít.” Ez igaz. De alaposan meg kell vizsgálni, mennyire igazán „szükség” egy állapot — és mennyire alibi?

*

Szolzsenyicin. A „Gulag” népét úgy írja le, mint egy egzotikus törzset, melynek nyelve, erkölcse, népszokásai mások, mint a környező népek életszokásai. Az olvasó a förtelmességek ismergetése közben reménytelenséget érez. A marxisták csak későn, néha soha nem értik meg, hogy mielőtt az államot és a társadalmi berendezkedést megváltoztatják, az embert kellene megváltoztatni. De az ember akkor sem változik, ha megmásítják körülötte az intézményeket: az anyagi önzés, szexuális kapzsiság, szerepönzés megmarad. Amit a tolvajokról ír, akik privilegizál-21 -