Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)

12. szám

Ahogyan így állva ült, illetve ülve állt, hirtelen megmozdultak a lábujjai. Egyik lábán kénsárga félcipőt viselt, mint mindig, ha a kertbe ment, amelyet kerítés vett körül, csupán csak négy oldalról, mert szegények voltak és több oldalra nem futotta.

Nézte félcipős lábát, amelynek ujjai mozogtak. Tudta, hogy két szeme van, mert amikor született, atyja még a módosabbak közé tartozott és így fiának minimum két szemet tudott adni. Egyik szeme most a kénsárga félcipőn nyugodott, míg a másikkal cipőtlen lábát figyelte. Nem szabad többé a körmömet rágnom, gondolta és közben érezte, hogy odafent, a négy oldalon húzódó kerítés felett, lassú szárnycsapásokkal bivalyok úsznak át a napsütötte téli éjszakában. Vagy baglyok lennének, futott át agyán a gondolat. De akkor nem a cipőbe bujtatott lábujjak mozognának, hanem a szabadon hagyott, amely úgy pihent a fűvel borított havas kertben, mint ökörnyál a tanyai csikósok szűrén.

Az is lehet, hogy denevérek, gondolta, de amikor valami nyúlósan szagló és szaglósan nyúló sötétbarna massza hullott fejére és vállára a magasból, mély sóhajjal tette hozzá: bivalyok voltak.

A felhők között egy toronyóra háromszor élesen felkacagott.- 62 -