Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)
12. szám
TAKÁCH JÓZSEF Költözik a sírkő (Egy filmszüzsésorozat első darabja.) 1945 után Pesten a hivatalok szinte hetenként költöztek. A vicclapok hasábjain a „Költözik a hivatal” mindennapi téma lett. Mivel a hivatal a ravatal szóra rímel, Rajk temetésekor önkéntelenül jelent meg a pesti szájon a „Költözik a ravatal” szóvicc. Cinizmus volt benne. Ha mármost nem a hangtesti, hanem a tartalmi összefüggések alapján variálunk tovább, összeáll a címben megadott kifejezés. Ez azért furcsa és szokatlan, mert a sírkő nem költözik, önkéntes helyváltoztatás az állatok és az ember jellemző vonása, ez különbözteti meg őket — egyebek között — az élőlények másik nagy csoportjától, a növényvilágtól. Persze, az idők változnak, s a dialektikában lényegében minden lehetséges. Egy forgatókönyvíró eképp írta volna meg a bizarr történetet. 1. kép Kovácsik és felesége megérkezik a mátyusföldi faluba 1922 szeptember 26-án. Neve végződése tótnak jelzi, az első két szótag azonban magyar. Ők magyarok. Gondnoka lesz a helyi kisüzemnek, egy cserépgyárnak, kis fizetéssel, bevonul a szerény kétszobás természetbeni lakásba a faluvégén, a telep országútfelőli oldalán. Felvillan a falu madártávlatban. Homokos part a Vág folyó mellett, zöld töltés. A homokot kocsik hordják a cserépgyárba, ott kézi gépekkel cementcserepet csinálnak belőle. A fuvaros magyarázza: nincs a világon jobb homok. Ebből olyan cserép lesz, hogy a világ végéig eltart. Bolond vagy barátom, mondja a katonaviselt fiatalember az ülésen. Semmi sem tart örökké. Ebből csak a gyáros gazdagodik. Gazdagodik a fenét. Majdnem minden évben csődbe jutnak. Vagy csak mondják. 2. kép A gyáros a gondnoki lakásban pár évvel később. Hetvenéves bajszos, ravaszkinézetű parasztember. Beszél Kovácsikhoz. Tudja, maga megépíti a kriptát nekünk. Két személyeset, a feleségemnek meg nekem. Tudom, hogy maga jó kriptacsináló. Fekete gránit sírkövet veszek, rávésetem előre a nevem. Megmondtam, hetvenötéves koromig éljek jó erőben, egészségben, s akkor üssön meg a ménkű. Ki akar vénen, betegen, köszvényesen élni. A vagyon még az enyém, a földek, a kocsma, a cserépgyár- 51 -