Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)
12. szám
DU RAY MIKLÓS • • Üzenet a határon túlra Aki azt tűzi a mellére, hogy szereti az emberiséget, az notórius hazudozó. Aki azt vallja, hogy gyűlöli az embereket, az eltévelyedett ember. Mert az embernek nem az emberiséget kell szeretnie, hanem becsülnie és értékelnie kell az őszinte emberi tettet az ember embert támogató tetteit. És az ember nem gyűlölheti embertársait, hanem megvetheti az álszenteskedést, hamisságot és a gazemberséget. Ez a kötelessége. A tetteimet soha sem értékeltem mások erkölcsi normáinak tükrében, hanem igyekeztem kialakítani saját értékrendemet. Úgy, ahogyan a festő ecsetvonásaiban visszatükröződik a művész-ősember tapasztalata, az én magatartásomban is benne legyen az emberi kultúra és civilizáció belátható eddigi útján ránkragadt összes tapasztalat eredménye. Bizonyos vagyok abban, hogy ez nem sikerült, de erre törekedtem, és továbbra is erre törekszem. Azt azonban pontosan tudom, hogy hiába igyekeznék erre, egészen a megszakadásig is, ha egyedül lennék. Egyedül elvesznék. Úgy érzem. Elképesztő, hogy mennyire kell a közösség — a kézzelfogható és a szellem által kibocsájtott hullámokon érzékelhető közösség. Az emberek szabad közössége és a szabad emberek közössége. Ez a kettő azonban nem egy és ugyanaz. A kettő egymást kiegészíti. A vizsgálati fogságban, 1982 telén, sokat töprengtem az emberek szabad elhatározása és a szabad emberek elhatározása közötti különbségen. És mikor kitekintettem a cellaablak rácsai között, akkor Václav Havel — ekkor szintén börtönben ülő — cseh drámaíró képverse villogott a szemem előtt. S Z s z SZABAD SÁGSZABADSÁG B A D S Á G S Z A B B A D S Á G S Z A B SZABAD SÁGSZABADSÁG D S Á G D S Á G- 4
